Kultúra

Változtatásokkal jön az év horrorszenzációja

Lesz mitől rettegni a moziban ősszel, ugyanis érkezik Stephen King regényadaptációjának folytatása. Az AZ – Második fejezet már most kiérdemli az év horrorszenzációja címet.

Az első rész rémisztően nagy sikere után Andy Muschietti rendező nemcsak egy lehetőséggel, hanem egy kötelezettséggel is kénytelen szembenézni: Stephen King és a minőségi rémisztgetés híveinek felfokozott, borzongani vágyó várakozásával. De, ha hihetünk a hazai forgalmazónak – és miért ne tennénk – akkor szeptember 5-én irány a mozi!

Fotó: InterCom

Fotó: InterCom

A rendező azt ígéri, hogy a Vesztesek Klubjának tagjai felnőtt korukban is komolyan küzdelemre számíthatnak, amikor szembenéznek Pennywise-zal, a táncoló bohóccal. És ezt még azon az áron is eléri, hogy némiképp módosítania kellett hozzá az eredeti regény történetét.

„Az eredeti történet szelleméhez mindenképpen hűek maradtunk. De az események alakulását itt-ott muszáj volt megváltoztatnunk. Így legalább azokat is meglepjük, akik ismerik a könyvet. A felnőtt vesztesek kalandjai szinte valós időben bomlanak ki, szóval tennünk kellett eléjük néhány akadályt, össze kellett találkoztatnunk néhány történetszálat, hogy egy pillanatra se csökkenjen a feszültség” – olvasható a sajtóközleményben a rendező nyilatkozata.

Muschietti azt reméli, hogy a King-rajongók megbocsájtják ezt a változtatást neki, hiszen Stephen King sem haragudott.