Kultúra

Vámpíros, retró, kémfilm lesz az új magyar vígjáték

Október 31-én mutatják be a mozikban az Isteni műszak rendezőjének új filmjét. A Drakulics elvtárs története meglehetősen őrült, hiszen egy vámpír látogat a 70-es évek Magyarországára.

Az Isteni műszak című fekete komédiával igazi kultrendezővé vált Bodzsár Márk egy hetvenes években játszódó vígjátékkal tér vissza a hazai mozikba. A Drakulics elvtárs nagy sikerre számíthat, részben parádés szereposztás – Nagy Ervin, Nagy Zsolt és Walters Lili, Bödőcs Tibor, Balsai Móni, Thuróczy Szabolcs, Borbély Alexandra, Rába Roland, Kerekes Éva, Trill Zsolt, Pálos Hanna, Vinnai András, Rezes Judit és Znamenák István – miatt részben a vad fantáziajátékot és a történelmi valóságot egyedien ötvöző történet miatt.

Fotó: InterCom/Gerő Elektra

Fotó: InterCom/Gerő Elektra

A vámpírok köztünk járnak! De aggodalomra semmi ok: a kémelhárítás tagjai már a nyomukban vannak, és a szokásos eszközökön kívül akár fokhagymát is bevetnek. A kubai forradalmat is megjárt Fábián elvtárs (Nagy Zsolt) hazalátogat, hogy megnyisson egy nagyszabású véradó mozgalmat, de valami nagyon nem stimmel vele. Az öreg harcos úgy néz ki, mintha 30 éves lenne, laza stílusa meg egy vérvörös Mustangja van, és a nők döglenek az ágyban fáradhatatlan fenevad után. A kémelhárítás azonban felkészült a küzdelemre, és legjobb embereit állítja az ügyre…

Fotó: InterCom/Gerő Elektra

Fotó: InterCom/Gerő Elektra

Vajon mi lehet az örökifjú elvtárs titka, aki csatos üvegből sűrű piros levet szopogat, és sóvárogva méregeti az elvtársnők finoman ívelt nyakát? A retró kém- és vámpírfilmek hangulatát idéző alkotás a romantikus elemeket sem nélkülözi, így szinte biztosra vehetjük, hogy ősszel lesz min szórakoznunk a moziba, és, hogy ez egy magyar film, az külön öröm.