Csillagok

A legismertebb zuhanyfülke: Alfred Hitchcock születésnapja

Ma 120 éve, hogy megszületett a feszültségkeltés nagymestere. Amikor azt hiszed, hogy a mai technika fel tudja venni a versenyt Hitchcock mester vizuális és hanghatásaival, akkor nem láttad még egy filmjét sem. A borzongatás szülőatyja úgy hat az emberi lélekre, ahogy egy mai horror sem képes.

Sir Alfred Joseph Hitchcock, KBE 1899.augusztus 13-án született Leystone-ban, Londontól keletre, William Hitchcock jómódú fűszeres és Emma Whelam harmadik gyermekeként. Sokak szerint, a filmjeiben érezhető rendőr-ellenesség Hitchcock korai éveibe nyúlik vissza: ha a kis Alfred nem viselkedett mintafiú módjára, édesapja leküldte a helyi rendőrőrsre, ahol szembesülnie kellett, hogy hova kerülnek a rosszfiúk.

Fotó: shutterstock

Fotó: shutterstock

Később elkerült egy jezsuita kollégiumba, ahol az iskola szigorúsága újabb komplexusok forrásává volt. Átlagos tanuló volt, 15 évesen azonban, édesapja halála után, munkába kellett állnia. Édesanyjával a viszonya ellentmondásos volt. Az asszony képtelen volt kimutatni érzelmeit, mivel Alfred nem volt a kis kedvenc gyermeke.  Ezek után nem igazán lehet kérdés, hogyan alakult ki Alfred fejében Norman Bates édesanyjának figurája és hogy sikerült ennyire érzékletesen ábrázolnia az asszonyt.

Fotó: shutterstock

(Fotó: shutterstock)

Még a némafilm korában megtanulta, hogyan közvetítsen hangulatot, hogyan érjen el hatást pusztán képek segítségével. Aztán amikor ehhez még hozzájárult a hang is, tudjuk mire lett vele képes.
Első remekműve az 1927-es A titokzatos lakó, amelyben későbbi thrillerjeinek legtöbb jellegzetessége fellelhető. Ő maga ezt a filmet tekintette az első valódi „Hitchcock-filmnek”. Bevezette a storyboardot, amit az összes többi filmjében is alkalmazott.

Fotó: shutterstock

Fotó: shutterstock

A további években olyan remekművekkel örvendeztette meg a közönséget, mint a Gyönyörök kertjeA titokzatos lakó, a Zsarolás, Hitchcock első hangosfilmje, majd következett Az ember, aki túl sokat tudott, a 39 lépcsőfok és a Londoni randevú. David O. Selznick producer rábízta A Manderley-ház asszonya megrendezését, a ’40-es években készült még A gyanú árnyékában, a Mentőcsónak, az Elbűvölve (Salvador Dalí közreműködésével), a Forgószél és a Kötél.

Fotó: shutterstock

Fotó: shutterstock

Az ’50-es évek közepétől számított tíz évben születtek a legismertebb Hitchcock-filmek: a Gyilkosság telefonhívásra, a Hátsó ablak, a Szédülés, az Észak-északnyugat, a Psycho és a Madarak.

1979-ben lovagi címmel tüntették ki. 1926-ban vette feleségül Alma Reville-t, kettejük házasságáról szól a 2012-es Hitchcock című film Anthony Hopkinsszal és Helen Mirrennel. Egy gyermekük született, Patricia. Alfred Hitchcock 1980-ban hunyt el.