Csillagok

Árokásástól Oscar-díjig: Gene Kelly

107 éve született az amerikai filmmusical aranykorának sztárja, aki például hallgatott közgazdaságtant, táncolt a Grease női főszereplőjével és Madonnának is osztott tanácsokat a kilencvenes években.

Eugene Curran Kelly gyerekként sportkarrierről ábrándozott, de mivel egyik sportágban sem árult el különösebb tehetséget, a táncot választotta – ez alkalmat adott neki arra, hogy lányokkal ismerkedhessen. Az egyetemen közgazdaságtant hallgatott, a tandíjat kőműves segédként, csaposként és táncórák adásával kereste meg.

Fotó: shutterstock

Fotó: shutterstock

A nagy gazdasági világválság idején kapott diplomát, állást azonban nem, így árokásásból élt. Vigasztalást a táncban talált, amely hobbiból hivatás lett számára, házuk alagsorában gyakorolva alakította ki egyéni stílusát. Aztán a negyvenes évek elején eljut Hollywoodba, ahol először prózai szerepekkel igyekszik a hírnév irányába indulni ám gyorsan kiderült, hogy énekes-táncos szerepkörben rajong igazán érte a közönség.

gene kelly2

Könnyed játékmodora és férfias tánc-stílusa az 1940-es és 1950-es évek egyik legnépszerűbb sztárjává, egy nemzedék bálványává tette. Először 1945-ben a Horgonyokat fel című musicalben nyújtott alakításáért jelölték Oscar-díjra: ez a film azért is emlékezetes, mert szerepelt benne egy olyan rajzfilmbetét, amelyben Kelly Jerry egérrel táncol.

Kelly  az ötvenes években ért a csúcsra. 1951-ben ő volt a főszereplője a műfajt forradalmasító Egy amerikai Párizsban musicalnek. A George Gershwin zenéjére készült filmben a végletekig mellőzték a beszédet, a táncjelenetek nem csak betétek voltak, hanem egységet alkottak a cselekménnyel.

gene kelly3

A Vincente Minnelli rendezte alkotás, amelynek csúcspontja egy több mint negyedórás balett volt, hat Oscar-díjat kapott, maga Kelly tiszteletbeli Oscart vehetett át. Egy évvel később készült az Ének az esőben, minden idők egyik legsikeresebb zenés filmje: címadó dala ma már önálló életet él. Kelly az alkotásban Debbie Reynolds partnereként a főszerep mellett a társrendezést is jegyezte.

Idővel azonban a musical műfajának leáldozott, így Kelly átállt rendezői oldalra. Legsikeresebb munkája 1969-ben készült, A Hello Dolly-t három Oscar-díjjal jutalmazták. A hetvenes években narrátora volt az Ez a szórakoztatás című tévésorozatnak. Ennek egyik epizódjában Fred Astaire-rel ismét táncra perdült, duettjük sokakban ébresztett nosztalgiát a zenés film fénykora iránt. 1980-ban a fiatal Olivia Newton-John partnere volt a mérsékelt sikerű Xanadu című filmben. A tánctól a későbbiekben sem búcsúzott, és bár már nem lépett fel, 1993-ban Madonnának adott tanácsokat turnéja táncjeleneteihez.