Életmód

Könnyedén mosd le a tartós sminket

Nagy népszerűségnek örvendenek a tartós sminktermékek, ám este otthon meggyűlhet velük a bajunk, amikor szeretnénk gyorsan lemosni. Van néhány fortély, amellyel sikeresen eltávolíthatod.

Nem kell sokáig súrolni az arcunkat, hogy leszedjük róla a tartós sminket. Az eltávolításhoz csak néhány trükkre van szükség.

A tartós sminket pillanatok alatt leszedhetjük. Fotó: shutterstock/Cookie Studio

A tartós sminket pillanatok alatt leszedhetjük. Fotó: shutterstock/Cookie Studio

Például a szempillahosszabbítás néhány hét után már láthatóan lenő. Talán már hullik is. Kihúzni nem érdemes, mert jön vele együtt a szempillánk is. Ugyanakkor nem lehetetlen leszedni. Készítsünk egy gőzfürdőt. Forrósítsunk fel vizet és hajoljunk fölé úgy, mint amikor kamillás inhalálást végzünk. Akár pokrócot vagy törölközőt is tehetünk a fejünkre, hogy a gőz valóban hasson. Ezután olíva- vagy babaolajba mártott vattakoronggal kenjük át a szempillákat, és máris lejön a műszempilla. A ragasztót ugyanis meglazítja a gőz és az olaj.

A tartós szempillaspirált sem egyszerű leszedni a hagyományos módon. Viszont az olaj ebben is segítségedre lehet. Elsősorban a mandulaolaj vagy az olívaolaj az, amit érdemes használnod. Nedvesíts meg olajjal egy vattakorongot és húzd végig a szempilládon. Ezután töröld le a feloldott szempilla festéket. Nem kell dörzsölni, mert egyszerűen lejön.

A tartós rúzs nagy áldás a nők számára. Nem kell folyamatosan korrigálni, és mi tagadás, egy csóknál sem kell attól félni, hogy a partneren marad a java része. Ugyanakkor este kész rémálom leszedni. De erre is van egy egyszerű megoldás. Ez pedig a vazelin. Csak kenjük be vele az ajkunkat és töröljük le egy kozmetikai kendővel.

A csillogó körömlakkot sem egyszerű lemosni, jól tudja, aki használja. Ugyanakkor van rá módszer, hogy ne kelljen sokáig sikálni. Tegyünk minden körmünkre acetonba áztatott vattacsomót. Tekerjük be alufóliával és hagyjuk így öt percre. Ezután könnyedén leszedhetjük a csillogó körömlakkot.