Kultúra

Rendhagyó séták az óbudai titkok között

Hol rejtőzik Budapest legapróbb kávézója? Hány lépést kell tennie Szindbádnak, hogy esernyőhöz jusson? Ilyen kérdésekre kapnak választ azok, akik részt vesznek a Fő tér 2. titkainak sétáján.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal és az Esernyős Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Ponttal együttműködésben rendhagyó sétákat szerveznek, amelyre szeptemberben és októberben több alkalommal is sor kerül.

Fotó: Ungi Dániel/Esernyős

Fotó: Ungi Dániel/Esernyős

Óbuda Fő tere hatalmas átalakuláson ment keresztül az 1800-as évektől, most pedig az érdeklődők végigjárhatják, hogyan lett a lóvasút egyik megállójából élhető, autók nélkül sétálható tér és hogyan lett a Fő tér 2. épülete egykori kereskedőházból mára közösségi tér. Belopakodunk a közönség előtt máskor rejtett színhelyekre ebben az impozáns házban, és egy röpke épületbejárással – 1 órás séta – századok életét vesszük sorra macskakőtől stukkóig.

Aki pedig inkább színházi titkokra kíváncsi, annak érdemes a Színház az egész város – utcaszínház és séta című bejárást választania. Ezen a sétán fény derül arra, hogy hol és hogyan lett egy jóképű Endre nevű kisfiúból a fényképezés “cápája”, hogy milyen sorsot élt az “aranykalitkába zárt” fiatal feleség, Csinszka a pesti belvárosban, vagy hogy milyen csínyeket követtek el az egykori piarista gimnázium híressé lett diákjai…

Fotó: Ungi Dániel/Esernyős

Fotó: Ungi Dániel/Esernyős

Ami biztos, hogy a limitált alkalmakkal meghirdetett sétaidőpontokra érdemes mihamarabb regisztrálni, mert a helyek gyorsan fogynak.