Csillagok

86 éves lenne a divat császára

Idén februárban szinte sokkolta a hír a divatszakmát, hogy elhunyt a legendás divattervező, Karl Lagerfeld, aki bár hosszú ideig dolgozott az olasz Fendi háznak, legnagyobb sikereit mégis a francia Chanelnél érte el.

A világ egyik legbefolyásosabb divattervezője Karl-Otto Lagerfeldt néven született Hamburgban és már egészen fiatalon is a divatszakma iránt érdeklődött. Szívesen fedezett fel és menedzselt modelleket, mint például 1990-től Claudia Schiffert, akiből Lagerfeld támogatásával vált igazi topmodell.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Dolgozott a Pierre Balmain-divatházban, majd a Valentino, a Krizia és a Fendi számára is tervezett, igazi sikereket és nemzetközi elismerést pedig a Chanelnél ért el. A divat mellett kulturális projektekben is részt vett, és színházi jelmeztervezőkét is tevékenykedett. 2000 után több könyv és dokumentumfilm foglalkozott a pályafutásával. A divat császárának hívott tervező szinte folyton dolgozott, évente csaknem tizenkét kollekciót mutatott be Párizsban. Számára a munka maga volt az élet, így fogalmazott egyszer: „Miért is hagynám abba? Ha befejezném, akkor meghalnék, mindennek vége lenne…”.

Hatalmas napszemüvege és lófarokban hordott haja jelképévé vált. De állandó megjelenésével, egyforma, sötét öltönyeivel és változatlan napirendjével vált igazán ikonná a világ számára. Utánozhatatlan és merész látásmódjával alakította át, reformálta meg a divatipart. Elképesztő ruhakölteményeivel, állandóan újító szándékával, a jövőbelátás képességével kitörölhetetlen nyomot, ám végül hatalmas űrt hagyott maga után.