Kultúra

Mácsai Pál gyerekorvos, Für Anikó erdészfeleség akart lenni gyerekkorában

Az Örkény Színház művészeinek gyerekkori álmait valósította meg egy fotósorozat, ami a Mi lennél, ha nem színész lennél? címet kapta.

Az Örkény István Színház a tőle megszokott kreatív kampánnyal indította az évadot, és olyan fotókkal lepte meg a közönséget, amit sokadszorra is csodálkozva fogunk nézegetni. A korábbi években a művészek a színházon belüli kedvenc helyeiket mutatták be, vagy éppen színésztársaikat jellemezték egy-egy mondattal, idén viszont megmutatták, hogy milyen lenne az életünk, ha nem a színészi pályán kötöttek volna ki.

Mácsai Pál gyerekorvos akart lenni Fotó: Horváth Judit / Örkény István Színház

Mácsai Pál gyerekorvos akart lenni Fotó: Horváth Judit / Örkény István Színház

Mácsai Pál például gyerekorvos szeretett volna lenni. „Nagyon szerettem gyerekorvosunkat, Holló Tamást. Az akartam lenni, ami ő. Aztán 17 évesen lementem a Pinceszínházba, és nem tanultam tovább a fizikát és biológiát. Ő ezt már nem érte meg, de máig gondolok rá: mi lett volna, ha…” – írta a színész a színház Facebook oldalán.

De kiderült – többek között -, hogy Für Anikó sokgyerekes erdészfeleség akart lenni, Nagy Zsolt kamionsofőr, Csuja Imre teremőr, Pogány Judit pedig állatkerti gondozó.

Pogány Judit sokáig elnyomta a színészi törekvéseit Fotó: Horváth Judit / Örkény István Színház

Pogány Judit sokáig elnyomta a színészi törekvéseit Fotó: Horváth Judit / Örkény István Színház

„Kislánykori álmomat, hogy színésznő legyek, több mint 15 éven át próbáltam elfojtani magamban. Akartam lenni csillagász, mérnök, erdész, utazó, árvaházi nevelőnő és leginkább állatkerti gondozó, de úgy alakult, hogy most mégis egy 54 éve tartó színészi pálya vége felé járok” – mondta a fotók kapcsán Pogány Judit.

Veszprémi Judit projektjét Horváth Judit fényképezte, a helyszíneket pedig nem csak alapítványok és magánszemélyek segítették, hanem még a Fővárosi Állat és Növénykert is. A képek a színház évados füzetében is megtalálhatók.