Szerelem

Túl sok férfi fizetett már a szexért

Minden tizedik férfi fizetett már a szexért, és tették ezt olyan helyeken, mint Amszterdam vagy Bangkok, esetleg éppen a szülővárosuk.

Egy brit kutatás elemezte a brit férfiakat, de az eredményüket az egész világra ki lehet vetíteni, mert a britek nagyon is hozzák az átlagot – vélik a University College London elemzői. A megkérdezett nők 0,1 százaléka fizetett csak a szexért, ellenben a megkérdezett 6108 férfi 11 százaléka fizetett már életének valamely szakaszában. Akik fizettek a szexért, azoknak általánosságban véve kétszer annyi szexuális partnere volt, mint akik nem fizettek. A tanulmányból az is kiderül, hogy mindez erős alkohol- és droghasználattal keveredett és inkább a fiatalokra jellemző, és nem a magányos, idősebb férfiakra.

Fotó: iStock.com/Etienne Hartjes

Fotó: iStock.com/Etienne Hartjes

Életkor tekintetében a késő húszas, kora harmincas éveikben lévő férfiak azok, akik nem riadnak vissza ezektől a szolgáltatásoktól. Helyileg pedig Európán és Ázsián kívül a szülőhely is felkerül a listára, vagyis, ahol az adott férfi éli a mindennapjait.

Azért a dolognak hátulütője is van. A szexuálhigiéniai szakértők szerint a szexért fizető férfiakat nagyobb arányban sújtják a nemi betegségek, ami viszont megelőzhető lenne. Az orvosok azt tanácsolják, hogy a külföldre utazók első körben vigyenek magukkal óvszert és mindenképpen használják, ha bárkivel szexelnek. De ha bármiféle jelét tapasztalják annak, hogy elkaptak valamit, a lehető leghamarabb forduljanak orvoshoz.