Csillagok

71 éves lett a Grease sztárja: Olivia Newton-John

Olivia Newton-Johnt elsősorban a hetvenes évek végén forgatott nagy sikerű musical, a Grease címszerepéből ismeri mindenki. Az angol-ausztrál színésznő ma töltötte be a 71-et.

Kevesen tudják, hogy mire a Grease elhozta számára színészként is a sikert, énekesnőként már három Grammy-díjat és nyolc American Music Díjat nyert, lemezei millió számra fogytak, négy arany és egy platina lemeze volt, melyeket még négy platinalemez követett.

Olivia Newton-John brit-ausztrál énekes-színésznő (MTI/EPA/Mario Ruiz)

Fiatalon nyert egy hajó- és tanulmányutat Angliába egy országos tehetségkutató verseny fődíjaként, és végül nyolc évet töltött el a szigetországban, ahol egy barátnőjével alakított duóban énekelt. Több sikertelen együttes után, szólóénekesi karrierbe kezdett és több albumot is kiadott, majd az Egyesült Királyság színeiben indult az 1974-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

Minimális színészi gyakorlattal vállalta el az 1978-ban forgatott Grease egyik főszerepét, amely óriási sikert hozott nem csupán Olivia, de a film másik főszereplője, John Travolta számára is. Az eredetileg egyszerű, hétköznapi középiskolás filmnek szánt Grease hatalmas sikert ért el a világ számos országában, amely az alkotókat is megdöbbentette. Az alkotás az USA-ban az év legtöbb nézőt vonzó és legtöbb bevételt hozó filmje volt, A muzsika hangja után pedig minden idők második legnépszerűbb filmmusicalje lett már a bemutató évében, nem sokkal később az elsőre helyre tornászta fel magát.

A film zenéje a bemutató évében eljutott Magyarországra, a dalok nagy népszerűségnek örvendtek itthon is. A mozivetítésre azonban a húszéves jubileumi újrabemutatóig kellett nálunk várni.

A Grease egykori Sandy-je 25 év után harmadszor küzd már meg a rákkal, eddig kétszer már legyőzte a betegséget, ami egy masztektómiába került. A színésznő tavaly szeptemberben vallotta be rajongóinak, hogy ismét rákos és mondta le az összes fellépését.