Csillagok

85 lett Brigitte Bardot, a francia szexikon

A hatvanas évek legnagyobb szexszimbóluma, minden fiú álma betöltötte 85. életévét. Brigitte Bardot egy egész évtizedre rányomta bélyegét, öltözködése és frizurái meghatározták a hatvanas évek divatját.

Már 15 éves korában modellkedett, a filmvásznon az első debütálását első férjének, Roger Vadimnak köszönhette: az 1952-es Le trou normand című produkcióban kapta élete első szerepét. Hatalmas sikert hozott számára az “És megteremté Isten a nőt” című film, ami után egy hihetetlenül nagyívű karriert futott be. Húszéves filmes pályafutása során a korszak legismertebb színészeivel játszhatott együtt, mint Jean Gabin, Marcello Mastroianni, James Stewart és Alain Delon.

Az egykori filmcsillag és szexszimbólum ma már harcos állatvédő. (MTI/EPA/OLIVER WEIKEN)

Marilyn Monroe mellett Brigitte Bardot volt a szexbálvány, akiért a fél világ rajongott. Kicsapongó élete során négy férjet „fogyasztott el”, egy fia született második férjétől, Jacques Charrier-től. Fiával sosem volt igazán szeretetteljes kapcsolata, mivel fiatalon inkább a filmezést választotta gyereknevelés helyett. Önéletrajzi könyvében nyíltan vall az anyaságról, illetve annak hiányáról. A szülését morálisan és pszichésen is traumának írja le, aminek “Nicholas viseli a következményeit”. A francia ikon 1973-ban végleg elbúcsúzott a kamerától.

Bardot 1963-ban nyíltan és erőteljesen lépett fel az állatkínzásokkal szemben, sikerült elérnie, hogy a szarvasmarhákat a vágóhidakon történő levágásuk előtt elektromos pisztollyal kábítsák el. Kampányt indított a fókakölykök irtása ellen is, amelynek eredményeképpen betiltották a fókaborjúbőr kereskedelmét. 1986-ban Saint Tropez-ban hozta létre saját, a Brigitte Bardot Állatvédő Alapítványt.

Tavaly a #metoo mozgalom kapcsán is megszólalt, azzal vádolta a színésznőket, akik beszéltek az őket ért szexuális zaklatásról, hogy képmutatók és nevetségesek, csak reklámot kívánnak maguknak csinálni. Bardot azt állította, hogy őt sosem zaklatták szexuálisan, sőt egyenesen hízelgőnek tartotta, ha a férfiak ostromolták.