Gyereknevelés

Ma van a népi játékok napja

A hagyományos népi játékok kulturális örökségként vannak jelen a mindennapjainkban, ezeket szeretné próbálja ez a kezdeményezés új formában, új megközelítésben a figyelem középpontjába helyezni.

A népi játékok napjának ötletgazdája, Balatoni Kata táncpedagógus, szervező elmondta, ezek a játékok végigkísérik a gyerekek teljes szocializációs folyamatát, megtalálhatók köztük az ölbeli játékok, a párválasztó játékok, szellemi, ügyességi és eszközös játékok.

Tájékoztatása szerint immár több mint 400 intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez Magyarországról és a Kárpát-medence területéről, továbbá több mint tízen jelentkeztek távolabbi országokból, Ausztráliából, Amerikából, de Lengyelországból, Angliából és Németországból is csatlakoztak magyar gyerekekkel foglalkozó iskolák. Egyre színesebb a paletta.

Társasjátékok/Illusztráció.

Az elmúlt száz évben sokan foglalkoztak a témával, sok gyermekjáték-gyűjtemény létezik. Ezekből minden évben néhány bemutatásra kerül ezen a napon azzal a céllal, hogy a pedagógusok ezekből válogatva minden évben újabb játékokat tanulhassanak, és adhassanak át a gyerekeknek.

A rendezvény célja, hogy a népi játék élménye mellett felhívják a figyelmet pedagógiai sokszínűségére is. “Az összes játék tele van ilyen lehetőségekkel, és ha ezt tudatosan használjuk, akkor a legkiválóbb pedagógiai eszközünk lehet” – mondta.

Gyermekkorban az elsődleges csatorna, amelyen a magyar kultúrát eljuttathatjuk a gyerekekhez, az a népi játék. “Ezért fontos, hogy ezt hogyan közelítjük meg. Ebben újdonság az a szemlélet, amelyet ez a program is közvetít” – mondta Balaton Kata, hozzátéve: hogy ezúttal nem a produkció számít, nem egy évzáró műsorra, fellépésre készülnek, hanem a személyiség fejlődésért, a közösség-élményért és a nemzeti kultúránkért való cél jelenik meg benne.

“Bízom benne, hogy egyre többen találkozhatnak ezzel a szemlélettel és ezzel az élménnyel” – mondta a szervező.