Életmód

Hihetetlen mit művel a bőrünkkel a citrom

Jót tesz a teának, remek limonádé készülhet belőle, de krémek alapja is lehet. Ám a citrom ennél sokkal többre képes. Olyan módokon segíthet nekünk a szépségápolásban, amelyre nem is gondoltunk.

A citrom a konyhában sokféle ételt tesz ízletesebbé a teától a citromkrémig. De a szépségápolásban is remek hasznát lehet venni. Például kiválóan eltünteti a korpát a fejbőrről. Ehhez nem is kell mást tenni, mint a citrom levét összekeverni egy is olíva olajjal, vízzel és gyömbérporral. Ezt a keveréket rá kell kenni a hajra és legalább egy órát rajta hagyni. Ezután mossuk le és addig ismételjük meg, amíg a korpa végleg eltűnik a fejbőrünkről. Annyi bizonyos, hogy már az első kezelés után érezhetjük a hatását.

Nem csak a konyhában van helye a citromnak. Fotó: shutterstock/Joshua Resnick

Ha szép és egészséges, erős körmöket szeretnénk, akkor is a citrom lehet a jóbarátunk. Ehhez is egy keveréket kell készíteni belőle, amelyhez citrom leve és olívaolaj szükséges. Ebbe a folyadékba kell az ujjainkat bele tenni és benne tartani legalább negyed órát. Ez segít vissza adni a körmeink színét és erősségét és a körömágyunkat is ápolja. Persze ezután a kezelés után nem érdemes azonnal körmöt lakkozni, mert nem marad majd meg rajta. Várjunk vele egy-két napot és utána elkészíthetjük a manikűrünket.

De nem csak a körmünk körüli bőrnek tesz jót a citrom, hanem az arcbőrünknek is. Pontosabban eltávolítja a sötét foltokat az arcunkról és ápolja, ragyogóvá teszi az arcbőrt a benne lévő vitaminok segítségével. Elsősorban zsíros bőrre ajánlott, alaposan megtisztítja a fénylő részeket. A kezeléshez préseljük ki egy citrom levét és egy vattakorong segítségével mossuk át a citromlével az arcunkat. Vigyázzunk, hogy a szemünkbe ne kerüljön a folyadékból, mert kellemetlenül csíp. De nem csak a foltokat, hanem a hegeket is. Ezeket érdemes alaposan áttörölni citromlével a hegeket és rajta hagyni egy darabig. Majd mossuk meg az arcunkat vízzel. A procedúrát akár naponta elvégezhetjük a gyors eredmény érdekében.