Kultúra

Rangos fesztiválokra megy a Megosztod és uralkodsz című film

Észak-Európa egyetlen A kategóriás nemzetközi filmfesztiválján Tallinnban, a németországi Cottbus rangos seregszemléjén és a kijevi V4-es Filmnapokon is szerepel a Megosztod és uralkodsz című film.

A FOMO – Megosztod és uralkodsz című film Hartung Attila első nagyjátékfilmje. A Z-generáció kultfilmjeként emlegetett alkotás a november 5-én kezdődő cottbusi fesztivál versenyprogramjában lesz először külföldön látható, majd Kijevben tűzik műsorra a V4-es Filmnapokon. November 15-én pedig a mintegy 250 filmet felvonultató Fekete éjszakák című tallinni fesztiválon vetítik – számolt be róla a Magyar Nemzeti Filmalap.

Jelenet a filmből Fotó: Mozinet

A 90 perces film történetében a 18 éves gimnazista Gergőt és barátait, azaz a Falka tagjait három dolog motiválja: a szex, a buli és hogy az ezekről készült videókat minél többen megnézzék a netes csatornájukon. Egy eldurvult házibuliban Gergő megerőszakolja Lillát, a részegségtől magatehetetlen iskolatársát, közben az egészet videóra veszi. A felvételek felkerülnek az internetre, ezért Lilla szégyenében elszökik otthonról.

Hartung Attila első mozifilmje a Filmteam gyártásában, a Filmalap Inkubátor Programjának gyártási támogatásával készült. A FOMO – Megosztod és uralkodsz országszerte látható a már a mozikban.