Csillagok

Ma 52 éves a legendás Pretty Woman

Julia Roberts, a mindig bájos, ízig-vérig színésznő, ma ünnepli 52. születésnapját. Az Oscar-, és Golden Globe-díjas díva a hollywoodi filmipar egyik legragyogóbb ékköve.

Julia Roberts nem mindig vágyott a csillogásra, egészen fiatal kamasz koráig állatorvosnak készült. Gyerekként nyúlszájú, lapátfogú, vézna szemüveges kislány volt, akit az osztálytársai csúfoltak, és inkább a fiúkkal barátkozott, mint a lányokkal. A rút kiskacsából aztán csodaszép nő csereperdett, hiszen 2017-ben már ötödjére választotta a világ legszebb nőjének, a People magazin.

Fotó: iStock.com/taniavolobueva

Julia a bátyja, Eric Roberts sikereit látva, úgy döntött, hogy az állatorvosi helyett, mégis belekóstol a filmszínészet világába. Felvételt nyert a Lee Strasberg színház-és filmművészeti egyetemre, így azon kevés filmszínészek egyike, akik a világhírűen elismert egyetemen tanulhatták ki a színészmesterség fortélyait.

Első kiugró sikerét az ikonikussá vált prostituált szerepe hozta, Richard Gere mellett, a Micsoda Nő című filmben. A színésznőt Oscar-díjra jelölték az alakításáért, majd az Acélmagnóliák című filmben is Oscarra jelölték a legjobb mellékszereplőnek járó díjra, de a hőn áhított kis szobrot, csak később, a szabadszájú, és törtető Erin Brokovich karakter megformálásáért kapta 2001-ben.

Toronto, 2018. szeptember 8.
Julia Roberts amerikai színésznő a Homecoming című filmje vetítése előtt a 43. Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon 2018. szeptember 7-én.  (MTI/EPA/Warren Toda)

Érdekes, hogy nem sokkal az Oscar-díj megnyerése előtt, 1999-ben a színésznő szinte önmagát alakította a Sztárom a párom című bájos romantikus vígjátékban, ahol a híres filmsztár zűrös magánélete elől menekül a könyvesbolt tulajdonos Hugh Grant karjaiba.

Julia Roberts szerelmi magánélete hasonlóan szenvedélyesen és bonyolultan alakult, mint egyes filmjeiben. A színésznőnek kapcsolata volt Richard Gere-el, jegyese volt Kiefer Sutherlandnek, de járt Liam Neeson-al is. Végül megtalálta az igazi társát, jelenlegi házassága Daniel Moder operatőrrel már 17 éve tart. 2004-ben világra hozta ikergyermekeit, Hazel és Phinnaeus Modert, 2007-ben pedig megszületett a harmadik gyermeke Henry is.
A színésznő a karrierje és a családja mellett még az UNICEF tagja is, és a világ jobbá tételéért karitatív tevékenységeket is folytat.