Szerelem

Hangos szex tett keresztbe a pihenésnek

Egy német párnak egy romantikus, karibi hajóút idő előtt ért véget, mert olyan hangosan szexeltek, hogy inkább leszállították őket.

A The Sun számolt be a különös esetről, ami egy német párral történt még áprilisban a Mein Schiff 5 nevű hajójón. A két hetes útból mindössze egy napos lett, mert már az első órákban egymásnak esett a pár, és a vad szeretkezést a hajón utazók nagy része végig hallgatta. Persze, ha még az erkélyajtót sem csukják be…

Képünk illusztráció

Ráadásul a szex után hangos veszekedés tört ki közöttük, nem tudni, miért, mindenesetre percekkel később kopogtak a fülkéjük ajtaján és a hajó menedzser, valamint egy biztonsági őr közölte velük a rossz hírt: a kapitány utasítására el kell hagyniuk a hajót, és Barbadosnál kiszálltak.

Amikor Renate, a feleség rákérdeztek az indokra, azt a választ kapta, hogy biztonsági jellegű incidens miatt kell távozniuk. A házaspár mivel sem a hajóban, sem az utasokban nem tett kárt, úgy gondolták, hogy a hangos szex volt a baj. Most pert indítottak az utazási iroda ellen, de ki fogja megállapítani, hogy mi számít túl hangos szexnek, és mi az, ami már zavaró az utasok számára? Persze senki nem egy pornófilm kellős közepén akart nyaralni, de azt nem tudni, hogy a hajó „házirendje” mit engedett meg szex terén.