Csillagok

Hetvenegy éves a "a magyar blues-király"

November 8-án tölti be 71. életévét Deák "Bill" Gyula, akiről Chuck Berry azt mondta: még sosem hallott fehér embert ennyire fekete hangon énekelni.

Kőbányán született, apja vasöntő volt, anyja a dohánybeváltóban dolgozott. A család rendkívül szegény volt, hatan laktak egy ötször ötméteres szobában, lavórban fürödtek, a vécé a folyosó végén volt. Gyerekkorában focistának készült, mert az tűnt egyetlen kiugrási lehetőségnek, ám tizenegy éves korában egy sportbaleset miatt tályog alakult ki a bal lábában. Az operációt végző orvos véletlenül átvágott egy főütőeret, s végül egész lábát amputálni kellett. Gyerekként nehezen birkózott meg a tudattal, hogy egy lábbal kell élnie, még öngyilkosságot is megkísérelt.

A focistakarrierről le kellett mondania, de ekkor jelent meg hazánkban a beatzene, s ő – mivel erőteljes hangja, széles hangterjedelme volt – elkezdett énekelni. Miközben műlábbal tolta a talicskát a vasöntödében, majd a teherportán dolgozott, 1968-tól a kőbányai Sztár együttesben külföldi dalokat énekelt, később a Napsugár, a Wanderers és a Loyd együtteseknek lett tagja, vendégként megfordult a P. Mobilban és a Mini együttesben is. Énekesként Ray Charles volt a példaképe.

A népszerűséget a Hobo Blues Band hozta meg számára, ahová a szintén kőbányai Póka Egon basszusgitáros hívta. Bill 1979 nyaráig állandó vendégként lépett fel velük, aztán tagja lett a zenekarnak. Kezdetben a rock és a blues klasszikusait, Jimi Hendrix-, Rolling Stones-, Doors-, Cream-nótákat játszottak magyarul, Földes László “Hobo” fordításában, majd saját számokat is írtak. Hobo kiváló szövegeket írt, az éneklésben inkább “Bill kapitány” vitte a prímet. Az együttes befutott, a HBB tagjai az 1981-ben bemutatott, Szomjas György által rendezett Kopaszkutya című filmben főszerepet játszottak. A fim zenéjét tartalmazó lemezt viszont betiltották, a zenei anyag csak 1993-ban láthatott napvilágot.

Deák Bill Gyula bluesénekes ad koncertet a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A HBB 1983 augusztusában részt vett az úgynevezett Fekete Bárányok koncerten a Bizottság, a Beatrice és a P. Mobil társaságában: az Óbudai-szigeten azoknak “csápolhatott” a közönség, akikkel a hanglemezgyár kultúrpolitikai okokból nem készített nagylemezt. Hobóéknak azonban még abban az évben megjelenhetett első albumuk, a Közép-európai Hobo Blues, majd sorra következett a többi lemez. Deák Bill Gyula 1985-ig volt a zenekar énekese, így még vele készült a hazai rocktörténet egyik legjelentősebb albumának tekintett Vadászat című dupla korong, amelyet 1984-ben a telt házas Budapest Sportcsarnokban mutattak be élőben Szikora János rendezésében.

Az énekes 1985-ben a rövid életű Bill és Box együttes egyik alapítója volt, majd a Kormorán együttessel dolgozott. 1987-ben megalakította saját zenekarát, a Deák Bill Blues Bandet, 1989-ben Dániában és az akkor még létező Nyugat-Németországban is fellépett, a kilencvenes évektől sikerrel koncertezik zenekarával az egész országban.

1984-ben megjelent első önálló albumát (Rossz vér) számos jelentős sikert hozó korong követte, 2008-ban, 60. születésnapja tiszteletére Hatvan csapás címmel jelent meg CD-je. Ő maga önálló lemezei közül e kettőre büszke, de arra a legbüszkébb, amit Chuck Berry, “a rock and roll nagyapja” mondott róla budapesti koncertje előtt, aki csak hallotta az előzenekarból Bill énekét, s alig akarta elhinni, hogy nem fekete ember énekelt.

A rockzenén kívül számos musical szereplője is volt, egyik legjelentősebb szerepe az István a király rockoperában Torda, a Táltos megformálása. Az 1983-as városligeti bemutató után játszotta többek közt Szegeden, Dunaszerdahelyen, Sevillában a világkiállításon és a Népstadionban is, illetve a darab filmváltozatában, ezáltal olyanok is megismerték, akik nem jártak rockkoncertekre. Láthattuk, hallhattuk az Attila, Isten kardja filmváltozatában, az Itt élned, halnod kell, a János vitéz, a Jézus Krisztus Szupersztár című zenés darabokban is. Különös, hogy egyik legnagyobb slágere a mulatós műfajban született: Hosszú fekete haj című nótáját Bangó Margit, majd Lagzi Lajcsi vitte sikerre, s most Kubában akarják feldolgozni.

Nagy Feró adja át az életmű-díjat Deák Bill Gyulának a Papp László Sportarénában MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Deák Bill Gyula 2008-ban Kőbánya díszpolgára lett. Öt évet kivéve mindig ott élt, egyik sikerszáma a Kőbánya blues címet viseli. 2008-ban Artisjus-díjjal is elismerték, 2009-ben Fonogram Életműdíjjal, 2012-ben a Magyar Érdemend lovagkeresztjével tüntették ki. Úgy érzi, sikereivel példát tud mutatni a hozzá hasonló embereknek, a fogyatékkal élőknek, akik ebből remélhetőleg erőt tudnak meríteni.

A 2012-ben szívinfarktuson átesett énekes vallja, hogy a blues egy életérzés, s aki nem kap ennyi pofont az élettől, sohasem nélkülözött, az nem tudja, mi a blues, mi a keserűség. A magyar blueszene koronázatlan királya ugyanakkor elégedett a pályájával és jelenlegi életével. Ahogy egy interjúban mondta: “A zene által annyi szépet és jót kaptam az élettől és az emberektől, hogy örülök, ha valamennyit visszaadhatok belőle. Boldog vagyok, mert abból élek, amit szeretek, ez nem mindenkinek adatik meg.”