Kultúra

Olaszos szenvedély a magyar mozikban

November 6-16. között rendezik meg idén a budapesti Puskin és Tabán moziban a 17. Olasz Filmfesztivált, a Mittelcinemafestet. A 10 nap alatt a legjobb kortárs olasz filmekből lehet válogatni.

A kínálatban szerepel az idei Berlinale Panorama szekciójában bemutatkozott és Fipresci Díjat nyert Dafne, melynek főhőse egy harmincéves, Down-szindrómás lány, aki anyja, Maria hirtelen halálakor bátran néz szembe a gyásszal, ám édesapját nem tudja felrázni depressziójából. Egy nap elhatározzák, hogy ellátogatnak Maria szülőfalujába. Az út során mindketten megtanulják, hogyan léphetnek túl saját korlátaikon.

Több fesztiválon is fontos díjakat nyert Az én lányom c. film

De látható lesz Roberto Saviano regénye alapján készült és az idei Berlinalén a forgatókönyvéért Ezüst Medve-díjat nyert Ragadozók (La ParanzadeiBambini) című film is. Valamint a programban szerepel Laura Bispuria tavalyi Berlinale versenyszekciójában bemutatkozott, majd több fesztiválon is fontos díjakat nyert Az én lányom (Figlia Mia) című olasz-német-svájci alkotás.

Magyar vonatkozása is lesz a fesztiválnak. A magyar származású olasz író, Giorgio Pressburger magyarul is megjelent A fehér közök törvénye című regényének filmes adaptációját is levetítik majd, melyben Fleischmann doktor az emlékezetkiesés első jeleit tapasztalja magán. A film azokat a legmélyebb titkokat kutatja, melyek mindig is lenyűgözték, de meg is rémítették az élet értelmének keresésével foglalkozó embert.

November 6-16. között a Puskin és Tabán moziban 1 4 kortárs olasz alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal. A filmek egy részét Szegeden és Debrecenben is vetítik majd.