Életmód

Mi is az a makrobiotikus életmód?

A „macrobiotic” szó görög eredetű és annyit tesz: hosszú élet. Az étkezési szokás a japán George Ohsawától ered. A lényege: amit beviszünk a szervezetünkbe, azzal a természet rendjét követjük.

Ez a különleges étrend alapvetően a jin és jang filozófia egyensúlyához köthető. Ez a két elem ellentéte egymásnak, mégis csak egymás által egészülhetnek ki teljesen.

Fotó: shutterstock/marilyn barbone

A gyakorlatban, hogyan kövessük a makrobiotikus étrendet?
A makrobiotikus diéta alacsony zsírtartalmú és magas rosttartalmú ételekből áll. Az étrend nagy részét teljes kiőrlésű gabonák és friss zöldségek adják. Fontosnak tartják az adott évszakban megtermett zöldségek és gyümölcsök fogyasztását. Az is számít, hogy az adott ételnek milyen az állaga, a kora, és bármely furcsán is hangzik, de az is: milyen az egészségi állapota. A makrobiotikus étrend hangsúlyozza, hogy kerüljük azokat az ételeket, amelyek bármilyen vegyi anyagot tartalmaznak. Fontos az is, hogy minél több helyileg termelt árut fogyasszunk és az idényjellegű élelmiszereket előtérbe helyezzük.

Az étkezések a 60 százalékának, amely igencsak magas, a durvára őrölt teljes kiőrlésű gabonákból kell állnia, vagy barna rizsből, árpából, kölesből, zabból, kukoricából és hajdinából. Az étrend 20-30 százaléka, pedig legyen bio zöldség, hüvelyesek, illetve helyi termelőktől származó gyümölcsök, olajos magvak és halfélék.

A makrobiotikus étrend sem mellőzi teljesen a desszertet, bár csak heti 2-3 alkalommal fogyaszthatnak cukros ételeket. Ezek nagy része szárított gyümölcsökből, esetleg zabkásából áll, amit szintén természetes édesítőszerekkel édesítenek, mint például a juharszirup, a méz, az árpamaláta, és a rizsszirup.

Mit is jelent az, hogy jin és jang ételek?
Az étrend a szervezet számára fontossági sorrend szerint különbözteti meg a különböző élelmiszereket. Léteznek a jang ételek, amelyek a: tengeri só, a tamari és a shoyu szósz, a reszelt gyömbér, a pörkölt szezámmag és a mogyoróhagyma. Ezután következnek a gabona ételek, majd a sertés- és marhahúsból készült ételek, amelyekből már kevesebbet érdemes fogyasztani, legfeljebb heti egyszer kétszer. Utolsóként pedig az állati eredetű zsírok, a kagyló, a rák a csiga és a tejtermékek állnak. Akik szigorúan veszik ezt az étrendet, teljesen mellőzik a tejtermékeket.

A jin ételek fontossági sorrendjének első ételcsoportjai a friss zöldségek és gyümölcsök, ezután a makrobiotikus édesítőszerek állnak. Legutolsóként pedig az alkohol és a kávé áll, melyeket a diéta során tilos fogyasztani.

Az étrend hosszútávú előnyei
A makrobiotikus étrend legalapvetőbb elve, hogy hosszútávon gyógyító hatással van a szervezetre. Különösen a gyulladásos megbetegedéseket csökkenti, vagy teljesen megszünteti. Az étrend visszavezethető az őseink étkezési szokásaihoz, mely a gyűjtögető életmódból állt. A húsokat, halakat akkoriban még nyersen fogyasztották, a tejtermékeket, olajokat, zsírokat pedig még nem ismerték.

A mai élelmiszerek nagyrésze iparilag előállított és számos technológiai eljáráson mennek keresztül, ezzel elveszítve természetességüket. A kutatók szerint, ezek a mesterséges élelmiszerek nagyban hozzájárultak a civilizációs megbetegedésekhez. A makrobiotikus életmód pedig éppen ezt próbálja megakadályozni.

Az iparilag előállított élelmiszerek nagy részéből hiányoznak a D- és B12-vitaminok, illetve a fehérje, a jód, a kalcium, a magnézium és a vas. Ezzel ellentétben a makrobiotikus étrend a fent említett vitaminokat tartalmazó ételekből áll.

Persze ezt az étrendet sem javasolják örökre a dietetikusok, mivel a tejtermékek és a szénhidrát teljes megvonása is okozhat egészségügyi problémákat. De a rákos és a bélrendszeri gyulladásoktól szenvedő betegek állapotára bizonyítottan nagyon jó hatással van.

Abban biztosak lehetünk, hogy tisztító kúra erejéig biztosan nem árt kipróbálnunk ezt a természet alkotta étrendet és a jótékony hatásait akár egy héten belül is érezni fogjuk. Azok, akik több hónapig éltek makrobiotikus életmódot, arról számoltak be, hogy korábban tapasztalt migrénjük teljesen megszűnt, sokkal több energiájuk lett, és sokkal jobban ki tudták pihenni magukat kevesebb órányi alvással is. Arról már nem is beszélve, hogy igen nagy súlyfeleslegtől is megszabadultak.