Kultúra

Merjünk boldogok lenni! – VIDEÓVAL!

Szarka Tamás óévbúcsúztató és újév köszöntő koncertet ad 2020. január 7-én a Müpában. A Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, költő 41 éve áll színpadon.

Ha számokban kellene összefoglalni az eddig pályafutását, akkor több mint 300 dalt szerzett, közel 3000 koncertet adott a világ 29 országában, 4 nagykoncertet a Budapest Arénában és 2016-ban közösen lépett fel a világhírű Grammy-díjas gitárossal Al Di Meolaval. Ahogy mondja, a legkedvesebb ünnepe a karácsony, ez most az ő időszaka.

Fotó: MTI/Marjai János

Mitől különleges számodra az advent, a karácsony?

A legszebb ünnepek a gyerekkorból jönnek, nekem ez egyértelműen a karácsony. Akkor jött össze a család, annyira szeretetteljes az egész. Erről az időszakról az izgalom jut elsőként eszembe, hihetetlen módon készültünk rá, az egész család. Az egyik karácsonykor volt egy meghatározó élményem. Ültünk szenteste az asztalnál, hörpöltük a halászlét, és egyszer csak elkezdett valaki énekelni az ablak alatt. Ez nem volt szokás. Lakodalomban énekeltek az emberek, de hogy az ablak alatt? Arra lettem figyelmes, hogy a szüleim nem mérgesek, hanem elkezdtek mosolyogni, amikor meghallották az énekszót. A szomszéd lány volt az, aki egyedül átjött mendikálni. Akkor megszakítottuk a vacsorát; apu öntött neki bort, meg kapott kalácsot és az egész olyan hangulatos volt, valahogy így lett kerek az egész. Onnantól, nekünk ez egy közösségi ünnep lett, mert a falusiak eljártak egymáshoz énekelni. Az már csak plusz öröm, hogy mostanában is hallom, hogy kezd visszatérni ez a szokás, ez olyan jó érzés.

 

De a zenében is sokat foglalkozol ezzel az ünnepkörrel…

Igen, ez nagyon régről jön. Nyilván a kereszténység is átemelte ezt, de talán még régebbi. Úgy gondolom, hogy ilyenkor a hitet is ünnepeljük: hogy van rá esély, hogy túléljük a telet.

A januári koncerten már a jövőbe néztek, vagy inkább visszatekintetek még 2019-re?

Egy kicsit mind a kettő. Kívül-belül csodálatos zenész társaim mellett – kilencen vagyunk a színpadon –nagyon nagy büszkeséggel tölt el, hogy barátom, a világhírű koloratúr szoprán, Miklósa Erika is eleget tett a felkérésnek, és fellép velünk. De rajta kívül a Hunyadi János Ének-Zenei Nyelvi Általános Iskola 60 tagú kórusa – csodálatos hangú gyerek – és az Óbudai Danubia Szinfonikusok is velünk lesznek. Közel százan leszünk a színpadon és így fogjuk ünnepelni azt, hogy volt egy szép évünk, és nyitunk egy újat.

 

Természetesen a zenei anyagban is tükröződik ez a kettősség, hiszen azt a bizonyos augusztus 20-ai tűzijáték zenét – ami örömteli felkérés volt 2018-ban – is felelevenítjük.De a Tánc a hóban, a Kézfogás dal, és természetesen a „Sósósó“ című új albumról is felcsendül majd jó néhány dal. Ez azért is különösen fontos számomra, mert ez már a jövőbe tekintés is, ezt szeretném folytatni.

A Kézfogás dal már különleges helyet foglal el a szívedben?

Mindenképp! Idén volt egy csodálatos jelenés, június 4-én a nemzeti összetartozás napján énekeltem a Kézfogás című dalt, sok ezer gyerekkel a Kossuth téren. Ám meghirdettem azt is, hogy a Kárpát-medencében – bármilyen csoportosulás, iskolák, óvodák, zenészek –énekeljük el egyszerre ezt a dalt. És ma már úgy nevezik, hogy ez a nemzeti összefogás himnusza.

 

Lesz folytatása?

Magyarok tényleg mindenhol vannak a nagyvilágban. Legyen az Tokió vagy New York, de mindenkinek látom a szemében azt az akaratot, hogy legyen két-három pillanat egy évben, amikor egy felé tudunk nézni. Amikor arra tudunk gondolni – legalább 5 percig – hogy igenis összetartozunk. Ez nekem erőt ad, és biztos vagyok benne, hogy másoknak is. Hogy van rá igény, azt az is mutatja, hogy a felhívásra több mint kétszáz település jelentkezett, így június 4-én nem csak a Kossuth téren, hanem kétszáz településen is együtt énekelhettünk. Ez egy igazi csoda, egyfajta erőt és nyugalmat ad, ha ezeket a szálakat erősíthetjük. Ettől talán kicsit szebb lesz a világ. Ezért ezt a dalt is megidézzük majd január 7-én a Müpában. Csodálatos, amikor az előadás és a közönség között egy kör bezárul. Fontos az, hogy merjünk boldogok lenni itt, ma, a Kárpát-medencében. Örüljünk annak, hogy még élünk, hogy nem fáj…

Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zenész, zeneszerző és diákok éneklik a Kézfogás című dalt, a magyar összetartozás himnuszát a nemzeti összetartozás napján rendezett ünnepségen a Parlament előtt 2019. június 4-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ennyi elismerés és siker után mi az újabb dalok megírásához mi ad még motivációt?

Akkor is a muzsikával foglalkoznék, ha nem lenne ekkora a visszajelzés. Ez egy hosszú folyamat: 1978-ban löktek a színpadra egy zenekar elé, éppen elmúltam 13 éves. És igen, elég jól sikerült, mert ott is maradtam a színpadon, bár az elején ezt nehéz volt nekem megszoknom. Volt, hogy 8-12 órát gyakoroltam, ha csak 4 óra jutott rá, már nem éreztem jól magam. Apám egyszer megkérdezte, hogy miért csinálom? Én azt mondtam: nem tudom, nekem ezt kell tennem! Szerencsére ezek a muzsikák, amik megszülettek az elmúlt 40 évben, termőtalajra találtak. Befogadta a Kárpát-medence és a világ is. Olyan szeretetet kapok vissza, ami sosem teszi kérdésessé a folytatást. Én erre születettem, ez lett az életem.

Szarka Tamás fellépés közben Fotó: MTI/Sóki Tamás

Létezik egy sorrend benned, hogy mi fontosabb: a szövegírás, a zeneírás, vagy a hangszerek?

Már egyik húzza a másikat. Írom a zenéket, és sokszor már a zene kéri a szöveget. Ezek összeadódnak bennem. Különös élvezet az, amikor hosszú napokig érlelődik az egész, és utána jövök én, és egy kész muzsikára írhatok szöveget. Így nem is tudok sorrendet mondani, nekem muszáj írnom, akár verset, akár zenét. Biztos, hogy máshonnan jön belőlem a zene, s máshonnan a vers, de különösebben nem szoktam ezt elemezni.

Szarka Tamás január 7-én a Müpában ad koncertet, a részletekről itt tájékozódhatnak.