Csillagok

68 éves lett az opera nagykövete

Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes és érdemes művész 1951. december 7-én tölti be a 68. életévét. A művésznő hazánk egyik legismertebb szopránja. Minden mű, amit megszólaltatott és megszólaltat emlékezetes élményt hagyott és hagy mai napig az emberekben.

Tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola – Konzervatórium – ének tanszakán kezdte Sík Olga és Bán Melitta tanárnőnél, majd a Zeneakadémiára nyert felvételt és dr. Sipos Jenő professzor növendéke lett, ahol számos kiváló oktatója volt. Egyetemi évei alatt részt vett a Lipcsei Nemzetközi Bach Versenyen, ahol második helyezést ért el.

Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekes
MTVA Fotó: Zih Zsolt

Diploma évében készített a Magyar Televízió Verdi: Otello című művéből operafilmet, melynek női főszerepére választották ki több meghallgatás után. Ez lehetőséget adott a pályakezdő énekesnőnek, hogy együtt énekelhessen és játszhasson az akkori legnagyobbakkal, Simándy Józseffel és Melis Györggyel. Ferencsik János vezényelte a felvételt, mely a Magyar Rádió 6-os Stúdiójában készült. A film országos ismertséget és szakmai sikert hozott számára.

A Magyar Állami Operaház magánénekeseként szerződtették, ahol az operairodalom legcsodálatosabb szerepeit énekelte. Számos neves mesterrel dolgozott együtt, akiktől a művésznő saját bevallása szerint sokat tanult, ahogyan az Operaházban dolgozó kiváló rendezőktől is, akikkel a „munka” során sokat formálódtak szerepei, valamint gazdagodtak szerepformáló teremtő energiái.

A világ számos országában énekelt, Drezdában Verdi: Lombardok c. operájának női főszerepével, Giselda szerepével 17-szer hívták függöny elé a művésznőt. Operaszerepein kívül mindig szívesen énekel Bach, Mozart, Verdi, Liszt, Kodály oratórikus műveket, illetve dal és ária esteket a Magyar Rádióban, és a Zeneakadémián. Itthon és külföldön rendszeresen koncertezik.

Sok operett felkérést is kapott, a legtöbbet énekelt, játszott operettszerepe Lehár Víg özvegyében Glawary Hanna volt, melyet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadtól a Staatsoperig énekelt, és ezzel a szereppel jutott el először Tokyo-ba is. Számos jótékonysági szervezetet évek óta patronál koncertjeinek bevételével.

Pitti Katalin énekel az I. Kárpát-Medencei Cigányprímások és Zenekarok Fesztiválján MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Rendszeresen tanít, jelenleg a Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Sport és Neveléstudományi Szakának kinevezett docense, oktat a Budai Művészház alapítványi iskolájában és hangképző tanárként működik közre a tatai Zeneiskolájában.

Több könyv is megjelent már pályafutásáról.