Gyereknevelés

Így mérettettek meg a gyerekek

Minden területen javult a 15 éves magyar tanulók teljesítménye a legújabb PISA-felmérés szerint. A 2018 tavaszán végzett felmérés eredményeit nemrég mutatta be a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD.

Magyarország eredménye megközelíti az OECD átlagát. Az elemzés szerint a családi háttér miatti különbségek egyre kevesebb szerepet játszanak a magyar tanulók teljesítményében, kevesebb az iskolai hiányzás és a magyar tanulók 68 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elégedett az életével.

Fotó: Shutterstock

Az OECD elemzése kiemeli, hogy a magyar tanulók szövegértésben a szociokulturális hátterükhöz képest jobban teljesítenek. A 2015-ben elért 470 pont helyett 476 pontot, matematikában 477 helyett 481 pontot, a természettudományok területén 477 helyett 481 pontot értek el a 2018-as felmérés szerint. Ezzel Magyarország a résztvevő 79 országból a szövegértésben a 29-38. helyet, azaz 2015-höz képest nagyjából hat helyett javítottunk, a matematika területén a 31-37. helyet – itt 3-4 helyről van szó, míg a természettudományokban a korábbi 34-39. helyett most 29-34. helyet érte el.

Szövegértésben a magyar eredmény Olaszországéval egyező, 8 ponttal elmarad Ausztriáétól, de 6 ponttal jobb Luxemburgénál. Matematikából Spanyolországéval egyezik meg, 3 ponttal jobb az Amerikai Egyesült Államok, de 6 ponttal rosszabb Olaszország eredményénél. A természettudományok területén a magyar eredmény 2 ponttal gyengébb a spanyolnál, ugyanakkor 3 ponttal jobb Oroszországénál és 13 ponttal jobb Olaszországénál.

A szomszédos országok közül Ausztria és Szlovénia eredménye jobb a magyarnál. Horvátország szövegértésből, Szlovákia matematikából ért el néhány ponttal jobb eredményt, Szerbia, Románia, Ukrajna minden mutatója érdemben gyengébb a magyarnál.

A PISA-mérés ismét rámutatott arra az évtizedes állapotra, hogy a magyar oktatási rendszerben nagyok az eltérések, a kiváló és a gyengébb teljesítmények egyaránt jelen vannak. Csökkent ugyanakkor 2015-höz képest az alulteljesítők aránya: a szövegértés területén 27,5 százalék helyett 25,3 százalék (OECD átlag: 22,7 százalék), a természettudomány területén 26 százalék helyett 24,1 százalék (OECD átlag: 22 százalék), a matematika terén 28 százalék helyett 25,6 százalék (OECD átlag 24 százalék) teljesített a második képességszint alatt. A mindhárom területen alulteljesítő tanulók aránya 15,5 százalék, az OECD átlag 13,3 százalék.

Fotó: MTI

A PISA-felmérés kérdezett az iskolai légkörről is. Magyarországon a 15 éves diákok 23 százaléka jelezte, hogy az előző hónapban legalább egyszer „piszkálták” a társai, ami pontosan megegyezik az OECD átlaggal. Az OECD országokban átlagosan a tanulók 21 százaléka hiányzott legalább egy napot az iskolából a PISA-teszt előtti két hétben, Magyarországon ez az arány csak 12 százalék. A magyar tanulók 73 százaléka nyilatkozott úgy, hogy tanáraik szeretnek tanítani, az OECD átlaga 74 százalék. A magyar tanulók 68 százaléka azt mondta, hogy elégedett az életével, az OECD átlag 67 százalék. 90 százalékuk jelezte, hogy megtalálja a kiutat a nehéz helyzetekből, szemben az OECD 84 százalékával. A nemzetközi mérés adatai azt mutatják, hogy a magyar oktatás teljesítménye ezen a téren is megfelel a világ élvonalába tartozó országok átlagának.

A háromévenkénti nemzetközi PISA-mérésben ezúttal 79 ország vett részt. A vizsgálatokat 2000 óta tartják, és egyre több ország csatlakozik hozzájuk, a kezdetekhez képest már kétszer annyi állam kapcsolódott be.