Csillagok

Az egyik legkelendőbb előadóra, az „Öreg Kékszemű”-re emlékezünk

Frank Sinatra 1915. december 12-én született. A többszörös Grammy- és Oscar-díjas, olasz származású amerikai pop–jazz énekes és színész, akit az egyik legnépszerűbb és legnagyobb hatással bíró 20. századi zenei művésznek tartanak. Gyakran emlegetik, mint „A Hang”, és mint az „Öreg Kékszemű”.

Szicíliai bevándorlók egyetlen gyereke volt. Tanulmányaival már 16 éves korában felhagyott, hogy énekelhessen. A Hobokeni Négyekkel tehetségkutató versenyt nyert, de mivel önálló karrierre vágyott, elhagyta őket és kezdetben édesapja bárjában lépett fel.

Egyesült Államok, 1960-as évek Frank Sinatra amerikai énekes, színész. Az eredeti felvétel készítésének pontos dátuma és helyszíne ismeretlen. (MTI/CP)

Karrierje a harmincas évek végén indult be, gyakran énekelt Harry James, majd Tommy Dorsey zenekarával. 1943-ban önállósította magát és sikeres szólóénekes lett. Ontotta magából a slágereket, 1952-ig nyolcvanhat dala lett sikeres. Ekkortájt kezdték őt „A Hang”-nak hívni.

A negyvenes években már filmszínészként is ünnepelték. 1945-ben kapta színészként első, igazi elismerését a Horgonyt fel! című zenés vígjátékkal Gene Kelly oldalán, akivel 1949-ben két filmben újra együtt játszottak. Ünnepelt sztár volt már, amikor viharos viszonyba keveredett a különleges szépségű filmcsillaggal, Ava Gardnerrel, akiért tizenegy év után elhagyta feleségét és gyermekeit.

Az 1950-es években csökkent iránta az érdeklődés, de kemény munkával az 1953-as Most és mindörökké című háborús filmdráma újra a csúcsra repítette. 1954-ben pályafutása megkoronázásaként a filmben nyújtott alakításért neki ítélték a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, és a Golden Globe-díjat is átvehette.

Szerepelt a Váratlan című krimiben, majd Az aranykezű férfi című drámában is, amely a kritikusok szerint az egyik legjobb alakítása volt. 1955-ben Oscar-jelölést is ért számára a szerep, a legjobb férfi főszereplő kategóriában.

Archív kép Frank Sinatra amerikai énekes-színészről, amint John F. Kennedy amerikai elnökkel beszélget. (MTI FOTÓ/EPA/AFP)

1960-ban megalapította a saját kiadóját, a Reprise Recordsot. Számos neki dedikált tv-showban szerepelt, világkörüli turnén vett részt. Népszerűségét felhasználva John F. Kennedy elnök kampányában is részt vállalt. Énekesként is visszatért a csúcsra, évekig futott telt házzal Las Vegas-i show-műsora. Rat Pack néven ismertté vált csapatban Dean Martin, Sammy Davis Jr., Peter Lawford és Joey Bishop mellett ő lett a csapat frontembere.

1971. június 14-én adott búcsúkoncertet, de már két évvel később visszatért egy újabb lemezzel. Az 1970-es és 1980-as éveket javarészt koncertezéssel töltötte, de készült néhány lemeze is. 1994-ben életmű Grammy-díjat kapott. A nyilvánosság előtt 1995 végén jelent meg utoljára. 1998. május 14-én hunyt el, szívrohamban. Életét végig hangulati hullámzásai és depresszióval való küzdelme jellemezte, melyek a bipoláris zavar, akkori nevén mániás depresszió tünetei voltak.

Megszállott autógyűjtő volt, kollekciójában több neves ritkaság mellett egy Lamborghini Miura szerepelt.

31 aranylemez, kilenc platinalemez, három dupla és egy tripla platina lemez jelzi sikerét. Egy nemzedék bálványaként hosszú pályafutásával és a nyilvánosság előtt játszódó magánéletével vált a szórakoztatóipar egyik legkeresettebb előadójává, a múlt századi amerikai könnyűzene egyik legnagyobb alakjává.

Egyesült Államok, 1950-es évek Frank Sinatra amerikai énekes, színész. Az eredeti felvétel készítésének pontos dátuma és helyszíne ismeretlen. (MTI/CP)

1939-ben nősült először, Nancy Barbatótól három gyermeke született. 1951-ben újra megházasodott, a korszak egyik híres színésznőjét, Ava Gardnert vette el. Házasságuk viharos volt, 1957-ben elváltak. 1966-ban, 51 évesen Sinatra újra megnősült, az akkor 21 éves Mia Farrow lett a házastársa, de ez a kapcsolat csupán két évig tartott. Utolsó házasságát 1976-ban kötötte Barbara Marxszal, aki korábban a Marx-testvérek egyik tagjának volt a felesége. Ez a kapcsolat Sinatra haláláig tartott.

Négy feleségén kívül 3 jegyese volt: Humphrey Bogart özvegye, Lauren Bacall színésznő és Juliet Prowse dél-afrikai színésznő. Előbb szerelmi, majd baráti kapcsolatban állt Angie Dickinson színésznővel is.