Kultúra

Sztárszereposztás a Játékszín sikerdarabjában

Lassan egy hónapja játssza a Játékszín a Teljesen idegenek című előadást, ami a filmes sikerek után a színházban is hódít.

Paolo Genovese 2016-os filmje percek alatt hódította meg Európa mozijait, sőt több országban a helyi remake-jét is leforgatták. Így a görög, spanyol, török, francia, mexikói, vagy éppen koreai változat mellett tavaly ilyenkor a magyar film is a mozikba került Buék címmel. Az olasz rendező idén februárban Magyarországon is járt, és kifejezetten tetszett neki a Goda Kriszta rendezése, ahogyan a magyar színészek teljesítménye is.

Fotó: Puskel Zsolt/port.hu

Különös játékot talál ki egy baráti társaság: bárkinek megszólal a telefonja, képes vagy szöveges üzenetet kap, együtt hallgatják, olvassák, nézik. A hétköznapi estén váratlan titkok pattannak föl, évtizedes szövetségek kapcsai kezdenek kilazulni… Pedig eddig úgy gondolták, jól ismerik egymást, ám az est folyamán, lassan, de biztosan elszabadul a pokol…

A filmek – mind az olasz, mind a magyar – sikerei után most először a színpadi változata is elkészült, ami a Játékszínben legalább annyira vicces és drámai lett, mint a mozis verzió. Olyan színészeket vonultat fel a darab, mint Martinovics Dorina, Kolovratnik Krisztián, Lévay Viktória, Debreczeny Csaba, Erdélyi Tímea, Makranczi Zalán és Nagy Sándor. Az előadást Czukor Balázs rendezte.