Életmód

Vegánnak lenni egy védendő életmód a bíróság szerint

Vegán életszemlélete miatt bocsátottak el egy brit férfit munkahelyéről. Legalább is ő ezt állította. Nézeteit azonban bíróság előtt is meg akarta védeni, sőt védetni. Sikerült is.

Jordi Casamitjana elkötelezett vegán, teljesen “állatmentes” életet él. Vagyis nem hord állati eredetű termékeket és nem is használ vagy fogyaszt ilyeneket. A Kegyetlen Sportok Elleni Liga nevű állatjóléti szervezetnél dolgozott, de elbocsátották. Úgy véli azért, mert a férfi felfedte, hogy a szervezet olyan cégek nyugdíjalapjaiba fektet be, amelyek részt vesznek állatkísérletekben. Egykori munkaadója természetesen mindezt cáfolja és azt állítja, hogy durva kötelességmulasztás volt az elbocsátás oka.

Illusztráció: shutterstock/ miniwide

Casamitjana közölte, hogy felhívta főnökei figyelmét a nyugdíjalapi befektetések helytelenségére. Miután semmi nem történt tájékoztatása nyomán, így munkatársainak is elmondta az információkat. Ekkor menesztették állásából.

Casamitjana mindezek után bírósághoz fordult ügyével. A brit norwichi munkaügyi bíróság pedig kimondta, hogy az etikai veganizmus filozófiai hit, amelyet megillet a törvény védelme a diszkriminációtól. – Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az etikai veganizmus filozófiai hitet jelent, és mint ilyen a 2010-es egyenlőségi törvény hatálya alá esik – hangsúlyozta ítéletében Robin Postle, bíró.

Mindezzel azt akarták mondani, hogy a veganizmus egy komplett és elismerendő életmód. Hiszen azok, akik elvből kerülik az állati eredetű termékeket és ételeket, azok nem csak egyfajta étrendet követnek, hanem kifejezetten más életmódot élnek.

Az állatjóléti szervezet nem vitatja, hogy az etikai veganizmust védelem illeti.
Casamitjana elbocsátásának jogosságáról később fog dönteni az illetékes bíróság.

-Nagyon, nagyon elégedett vagyok, és remélem, hogy valamennyi vegán, aki támogatott engem, úgy érzi, hogy helyesen használtuk fel kicsiny anyagi támogatásukat, és minden vegán javát fogja szolgálni az ítélet – mondta a BBC-nek Casamitjana, akinek szavait az MTI idézte. Azt is elárulta, hogy sokan támogatták őt közösségi finanszírozással.

A magát etikai vegánnak tartó 55 éves londoni férfi nem viccel és komolyan veszi az állatok védelmét, ugyanis nem száll buszra, inkább gyalogol, és még azt is megpróbálja elkerülni, hogy véletlenül összeütközzön rovarokkal.