Közélet

Ezek lesznek a legkeresettebb szakmák 2020-ban

A munkaerőpiac folyamatos változása miatt nehéz előre megmondani, milyen szakmákra lesz leginkább kereslet a jövőben, de az általános munkaerő-piaci trendekből és a törvényi változásokból következtethetünk arra, mely szakmákra mutatkozik majd nagyobb igény 2020-ban.

Minden ember életében eljöhet az a pillanat, amikor gyorsan kell pályát módosítania, azonban a legtöbbeknek munka és család mellett nincs lehetőségük évekig koptatni az iskolapadot. Azonban vannak olyan lehetőségek, amikkel – felnőttképzésben akár néhány hónap – alatt keresett szakmát szerezhetünk.

A felnőttképzések nem ingyenesek, nem jár a jelentkezőknek diákigazolvány, de a szervező iskolák számos más előnyt nyújtanak a tanulóknak. Például többféle ütemezésben indulnak tanfolyamok, hogy munka mellett is be tudjanak járni a tanulók. Mivel ezek piaci alapon működő iskolák, így jobb körülmények közt, modernebb eszközökön sajátíthatják el a diákok a választott szakmát.

Informatikai képzések
Az informatikai képzések mindig az első helyen szerepelnek, ha a legkeresettebb szakmákról beszélünk. Nem is csoda, hiszen jelenleg is több ezer informatikus hiányzik a magyar munkaerőpiacról, és egyáltalán nem csak a diplomával rendelkező szakemberekre van kereslet.
Az informatika területén a gyakorlati tudás sokszor többet ér, mint a megszerzett papír.  Számos tanfolyam közül válogathatunk, melyen néhány hónap alatt elsajátíthatunk egy programozási nyelvet (Java, Python, C#). De a weboldalkészítés iránt érdeklődők is könnyen találhatnak rövid képzéseket, hiszen akár 3 hónap alatt elvégezhető egy webprogramozó tanfolyam, fél év alatt pedig egy webfejlesztő kurzus.

Ingatlanos képzések
2020-ban minden eddiginél keresettebb szakma lesz a társasházkezelő. Azoknál a kisebb társasházaknál, ahol a közös képviselői feladatokat eddig valamelyik lakó látta el, a törvénymódosítás értelmében új képviselőre lesz szükség, ugyanis a tisztség betöltését a jövőben szigorúan képesítéshez kötik.
A 4 hónapos társasházkezelő képzés során a résztvevők elsajátíthatják, hogyan kell különböző ingatlanok üzemeltetési, fenntartási, valamint felújítási folyamatait kezelni. Emellett a képzés kitér még a szervezési és ellenőrzési feladatokra, valamint az elszámolás- és a költségvetés-készítésre is.
A társasházkezelő mellett szintén jó választás lehet a rövid idő alatt megszerezhető szakmát keresőknek a 4 hónap alatt elvégezhető ingatlanközvetítő képzés. A Duna House statisztikái alapján a szakmával 1 éven belül már 200-300 ezer forintos nettó bevétel érhető el, de a néhány éves tapasztalattal rendelkező ingatlanközvetítők magasan az átlagbérek fölött keresnek, jellemzően 400 és 600 ezer forint közötti fizetést visznek haza.

Pénzügyi képzések
A felnőttképzők kínálatában a legnépszerűbb tanfolyamok a rövid idő alatt elvégezhető pénzügyi képzések. Ilyen például a 4 hónap alatt elvégezhető bérügyintéző, illetve a társadalombiztosítási ügyintéző részszakképesítések, vagy a mindössze 4 nap alatt megszerezhető Pénztárkezelő és valutapénztáros tanfolyam.

Gépkezelő tanfolyamok
Targoncavezető vagy Emelőgépkezelő képzések mindössze 1-2 hónap alatt elvégezhetőek, és az építőipar, a logisztika, a kereskedelem és a termelőipar területén is könnyen el lehet helyezkedni. A végzett szakemberek nem csak Magyarországon, hanem külföldön is rendkívül keresettek. Ráadásul ezekhez a tanfolyamokhoz érettségi sem kell, elég a nyolc általános.

Azonban nem sokáig van már lehetőség arra, hogy néhány hónap alatt piacképes végzettséget szerezzen valaki.
„Érdemes minél előbb jelentkezni a kiszemelt képzésekre, mert a hamarosan életbe lépő változások miatt jelentősen megnövekedett az igény a felnőttképzésben, rövidebb idő alatt elvégezhető OKJ-s tanfolyamok iránt. Emiatt az induló csoportok gyorsan betelnek.” – nyilatkozta Szabó Andrea, a TanfolyamOKJ.hu tanfolyamkereső oldal szerkesztője.

Az OKJ átalakításával kapcsolatos rendelet szerint a rövidebb és rugalmasabb ütemezésben induló tanfolyamokat kínáló felnőttképzők csak 2020. december 31-ig indíthatják a mostani feltételekkel a képzéseiket.