Szerelem

Kiveszőben van a 3 randis szabály

Egy friss tanulmány szerint lejárt a 3 randis szabály ideje. És, ha most azt gondolod, hogy azért, mert sokkal előbb ágyba bújnak a felek, akkor tévedsz.

A lifestyle.yahoo.com számolt be arról az amerikai tanulmányról, mely szerint a várakozás kifejezetten szexis. A 2000 felnőttön végzett kutatás azt állapította meg, hogy ma már jóval többet várnak a párok az első szexre.

Fotó: iStock.com/Massonstock

Így nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a 3 randis szabály inkább a múlté, a párok ma már a nyolcadik-tizedik alkalom után ismerik meg egymást meztelenül is. Persze a férfiak azért ezzel nem mindig értenek egyet, ők azért visszakanyarodnának a 3 randihoz, de úgy tűnik ebben is a nők diktálnak.

Ami meglepő, hogy az első randi utáni szex szinte egyik nemnél sem játszik. A férfiak mindössze 9 százaléka ért azzal egyet, hogy természetes, ha az első találkozó után az ágyban kötnek ki. A tanulmány nem tér ki arra, hogy ennek a 3 randis szabálynak az átalakulása pont abban van, hogy a fiatalok egyre többet ismerkednek a közösségi oldalakon, társkereső appokon, és az ott megismert emberekhez idő kell, míg fel tudják mérni a „terepet”. Amíg az illető csak idegen, addig a legtöbb nő nincs felkészülve a szexre, de 7-8 találkozó után már nyitottabbak.