Életmód

Ételek, melyek csontjaink ellenségei

A csontritkulás megelőzését már egészen korán érdemes elkezdeni. Az étrend-kiegészítőkön túl az étkezésünkkel is sokat tehetünk a csontjainkért.

Számos étel létezik, melyet hozzáadhatunk az étrendünkhöz azért, hogy csontjainkat szilárdabbá tegyük. Ilyen például a joghurt vagy a halak. A D-vitamin szedése pedig nem csak a téli napfény okozta kimerültséget tüntetheti el.

Fotó: shutterstock/Crevis

Ugyanakkor vannak olyan ételek, amelyeket jobb elkerülni, ha szeretnénk egészségesnek tudni a csontjainkat és elkerülni az időskori csontritkulást. Ilyen elsőként a kávé és a tea. Ugyanis a bennük lévő koffein megakadályozza a kalcium felszívódását, ezzel gyengítve a csontjainkat. A foszfort és koffeint tartalmazó üdítőket is kerülni javasolt ugyanezen okok miatt. Persze azért nem kell azonnal lemondani a csodás feketéről vagy egy jó forró teáról, napi egy-két csésze még belefér a National Osteoporosis Foundation szerint.

A hüvelyesek és a búzakorpa is ellensége lehet a csontjainknak. Mindezt azért, mert fitátokat tartalmaznak, amelyek szintén megnehezítik a kalcium felszívódását a testben. Ezeket is csak nagyon kis mennyiségban javasolt fogyasztani. A babot például érdemes előáztatni főzés előtt, hogy csökkenjen benn a fitát tartalom.

Az alkohol sem jó barát, bármennyire feledteti a bút, de a kalcium felszívódását gyengíti. Sőt, csökkentheti az ösztogén szintet és növeli a kortizolét. Ez pedig végzetes lehet a csontok számára – írta a Womas’s World.

Itt még nincs vége a felsorolásnak, ugyanis a sós ételek sem csontbarátok. Igen, ezek is a kalcium felszívódását akadályozzák meg. Éppen ezért tanácsos az előre csomagolt ételeket kerülni. De a feldolgozott húsok is sok sót tartalmaznak, mint a szalonna, a kolbász, a virsli vagy a felvágottak.