Címlap kép

Istennők lehetünk a párizsi divat szerint

Giambattista Valli olasz divattervező 2020-as tavaszi-nyári haute couture kollekciójából nyílt kiállítás a párizsi divathéten.

Giambattista Valli tavaszi/nyári haute couture kollekciója olyan hatást kelt, mint egy csodálatos szerelmeslevél, ahol nem csak Párizsnak íródok, hanem minden nőnek. Bárki viseli ezeket a ruhákat egy kicsit – vagy egészen – istennőnek képzelheti magát.

Fotó: MTI/EPA/Julien De RosaAz olasz tervező, hogy ekképp fejezze ki háláját a városnak, amely kibontakozási lehetőséget kínált számára. A kiállítás legfőbb ruhái selyemből és organzából készültek, de megjelennek a fodrok, a rózsák, és színekben a fehér, a pink és a neon árnyalatai is.

Fotó: MTI/EPA/Julien De Rosa

Giambattista Valli, bár francia tervező, 1966-ban született Olaszországban. Rómában nevelkedett konzervatív családi körülmények között. Vatikán iskolába kezdett járni, majd 1980-ban a School Of Art diákja lett. Gyermekkorában a fekete-fehér tévéműsorok kapcsán azzal szórakoztatta magát, hogy már ötévesen műsorvezetőket rajzolgatott, színeket adva ruháiknak. A School Of Art tanulójaként már Yves Saint Laurent rajzait másolta, és lassanként belelátott a divat világába, és hatalmas szenvedélyével ott is maradt.