Közélet

El sem hiszed, miket hagynak el az emberek a vonaton

Történt már veled olyan, hogy miután leszálltál a vonatról, elindultál haza és a valahol útközben jutott eszedbe, hogy fent hagytad a vonaton az esernyődet? A telefonod? A pénztárcád?

A személyes tárgyak, okmányok mellett, mobiltelefont és műlábat, laptopot és kistáskát, nyugdíjat és lélegeztetőkészüléket is találtak már a vasutasok a járművek fedélzetén, tolókocsiról és a húszkötetes Révai nagylexikonról már nem is beszélve. A feledékeny utasok által otthagyott tárgyakról nyilvántartást vezet a MÁV-Start, az adatbázisban jelenleg több mint harmincezer tétel található. Ha a kisebb állomásokon megtalált, leadott holmiért két héten belül nem jelentkezik a tulajdonos, akkor a központi gyűjtőhelyre küldik a tárgyakat – írta meg az origo.hu a Magyar Nemzetre hivatkozva.

Le is adhatjuk az állomásokon a talált holmikat, amikért ugyanott jelentkezhet a tulajdonos. Ha két héten belül nem jelentkezik érte senki, akkor bekerül a központi gyűjtőhelyre. Ha kíváncsiak vagyunk, hogy meglett-e a dolgunk, akkor az állomáson vagy telefonos ügyfélszolgálaton érdeklődhetünk utána.

Fotó: iStock.com/Deklofenak

A szolgáltatásfejlesztéseknek köszönhetően 2019-ben 6 százalékkal többen utaztak a MÁV-START nemzetközi járatain, megközelítve a 3,1 millió főt. A belföldi utasszám pedig közel 138 millió főt tett ki, több százezerrel nőtt az utasszám az esztergomi, a győri, a székesfehérvári és a kunszentmiklósi vonalakon  A szolgáltatásfejlesztéseknek köszönhetően 2019-ben 6 százalékkal többen utaztak a MÁV-START nemzetközi járatain, megközelítve a 3,1 millió főt. A belföldi utasszám pedig közel 138 millió főt tett ki, több százezerrel nőtt az utasszám az esztergomi, a győri, a székesfehérvári és a kunszentmiklósi vonalakon – írja a MÁV.