Kultúra

Hét új kiállítással készül idén a Ludwig Múzeum

Konok Tamás és Waliczky Tamás munkái, valamint több csoportos és gyűjteményes tárlat szerepel a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum idei programjában.

2019-ben is számos kulturálódási lehetőséget adott a múzeum: nyolc időszaki és nyolc pop-up kiállítást rendeztek. A múzeum 106 ezer látogatót fogadott, 530 programot tartott összesen 13 500 résztvevővel, a gyűjtemény pedig 25 műtárggyal gyarapodott 2019-ben.

Fotó: MTVA/Jászai Csaba

A Ludwig Permanens forradalom című tárlata tavaly elnyerte a New York-i Global Fine Arts Awards legjobb kortárs kiállítás közönségdíját, Magyarországon pedig az intézmény Múzeumpedagógiai Nívódíjat kapott, továbbá jelölést az Év múzeuma díjra – írta az MTI, Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatójának szavait idézve.

Az idei kiállítások első szenzációja pénteken kezdődött: a The Dead Web – The End című kiállítással nyitottak, amely az internet elképzelt összeomlásának társadalmi, gazdasági és kulturális hatásait vizsgálja a kanadai Molior médiaművészeti szervezettel együttműködésben. Egy másik nagy szenzáció majd az idén 90 éves Konok Tamás kiállítása lesz, szeptember 24-től. Az idei kiállítási programot pedig egy rendhagyó tárlat, Barabási László projektje zárja.

A május végén nyíló 17. Velencei Építészeti Biennáléra a Ludwig Múzeum Kovács Dániel kurátor és csapata Othernity című projektjét viszi, amely tizenkét emblematikus budapesti modern épületet dolgoz fel tizenkét fiatal közép- és kelet-európai építésziroda megközelítésében – számolt be róla az MTI.