Csillagok

121 éve született a 20. század egyik legnagyobb magyar színésze

A magyar színművészet nagyöregje még a 19. században, 1899. január 29-én született, Makón. Klasszikus és modern darabokban, tragédiában, komédiában, groteszkben egyaránt kiválóan alakított. Számtalan kisembert formált meg hitelesen, naturalizmusba hajló parasztábrázolása újdonságnak számított.

Az iparoscsaládba született Págert édesanyja gyakran magával vitte a makói Hollósy Kornélia színháza, ahol jegyszedőként dolgozott. Bár korán kapcsolatba került a színházzal, a színészet előtt inkább a zene és a festészet érdekelte. Édesapja azonban nem pártolta fia művészi érdeklődését.

Páger Antal Kossuth-díjas színész, kiváló művész, 1899. január 29-én született Makón. Meghalt 1986. december 14-én Budapesten. A képen: Páger Antal Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom című filmjének forgatásán. MTI Fotó: Horváth Éva

Az érettségit követően az egyetemi tandíjra valót lakatossegédként, majd aratómunkásként gyűjtötte össze. Az évnyitó előtt azonban még hazautazott szülővárosába, ahol szórakozásból részt vett néhány műkedvelő előadáson. Az egyik ilyet követően felkereste a székesfehérvári színház titkára, és felajánlotta neki, hogy menjen el Fehérvárra színésznek.

Az első világháborúban az olasz fronton szolgált, majd visszakerült társulatához, Székesfehérvárra. Később játszott a kecskeméti színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, Nagyváradon, az 1925–1926-os évadban, majd 1926 és 1930 között a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. Budapesten pedig kezdetben az Andrássy úti Színházban, majd a Magyar Színházban játszott egy-egy évadot. Hamarosan sztárnak számított: 1937 és 1939 között a Vígszínházban akkoriban horribilisnak számító gázsit, fellépésenként 250 pengőt kapott.

A színházi szerepek mellett igazán nagy sikert aratott a filmszakmában is. 1932-ben lépett először a felvevőgép elé: Kabos Gyulával és Dajka Margittal eljátszotta a Piri mindent tud című film egyik főszerepét. Pontos, korrekt munkáját, ugyanakkor hallatlan mély belső átéléssel megformált szerepeit megszerette a filmszakma, s a közönség kedvencévé is vált, így egyre több filmes feladatot kapott. Élete során több mint kétszáz filmet, tévéjátékot forgatott.

Cézár szerepében Páger Antal babérkoszorúval a fején a Rézpillangó című tv-film egy jelenetének forgatásán. MTV Fotó: B. Müller Magda

Az 1944 előtti filmek legtöbbet foglalkoztatott színészeinek egyike volt. A filmgyártók inkább vállalták a magasabb, ún. sztárgázsit is, mint a néhány napos felvételcsúszást. Talán ennek a rendszernek köszönhetően jelent meg annyiszor a filmvásznon az akkori idők legnagyobb színészei között Páger is.

1933-ban ismerkedett meg Komár Juliskával, akivel még abban az évben házasságot is kötött. Ekkor vették meg a Páger-villát, majd itt születtek meg lányai, Judit és Júlia.

A háború előtt a művészvilágban jobboldali nézeteket képviselt, antiszemita művekben is szerepelt. Egyik pártba sem lépett be, de színészi hírneve botlásait is felnagyította. A szovjet csapatok érkezése előtt, 1945. március 28-ról 29-re virradó éjjel lépte át az osztrák határt. 1945-ben belügyminiszteri rendelettel filmjeit irredentizmus vádjával indexre tették, és megtiltották azok további forgalmazását.

1948. január 24-én – két évi ausztriai és hét hónapi franciaországi tartózkodás után – Argentínában telepedett le. Buenos Airesben festő-grafikusként dolgozott. Önálló tárlata volt Venezuelában, Brazíliában a São Pauló-i Biennálén pedig 45 képpel szerepelt. 1948–54 között az argentínai Magyar Színjátszó Társaság vezetője volt. 1951-ben megkapta az argentin állampolgárságot. 1956 augusztusában Bécsből, kormányengedéllyel, a számára biztosított különrepülőgéppel hazatért Magyarországra.

Hazatérése után hamar kiderült, hogy népszerűsége töretlen, első színházi fellépésén a közönség hatalmas tapsviharral fogadta. Második fénykorában több mint száz tévéjáték és film főszerepét játszotta el, miközben szinte haláláig a Vígszínház színpadán volt, utoljára a Kőműves Kelemen Vándorának énekes-táncos szerepében láthatta a közönség. Hazatérését követően ismét megnősült, második felesége Szilágyi Bea színművésznő volt.

A magyar színművészet nagyöregje: Páger Antal Kossuth-díjas színművész feleségével, Szilágyi Beával a Vígszínházban, ahol a 85. születésnapja alkalmából tartott ünnepségen ajándék karikatúra szoborral is köszöntötték a művészt. MTI Fotó: Horváth Éva

A hatvanas évek elejétől több magyar filmsiker részese volt: Dálnoki Miklós Béla szerepét játszotta a Honfoglalás című filmben, Kéri építészmérnököt a Fűre lépni szabadban, Tamburás szerepét a Hattyúdalban, Elnök Jóskát a Húsz órában. 1964-ben a cannes-i fesztiválon a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat kapta – megosztva Saro Urzìval – Vajkay Ákos megformálásáért Ranódy László Pacsirta című filmjében.

1986. december 14-én délutánján még az esti szerepére készült, amikor szólt a feleségének, hogy nem érzi jól magát, miután gyógyszerrel sem sikerült lázát csillapítani, lemondta az esti előadást és a mentők a Kútvölgyi kórházba szállították, de egy óra múlva meghalt. Csaknem 88 éves volt.