Életmód

Tenisz, a fehérgalléros életmód

Teniszezni nem csupán egy verseny és szabadidős sportot jelent, hanem életmódot és társaságot, barátokat. A sportról most különleges kiállítás nyitotta meg kapuit.

Mi is lehetne jobb annál, mint amikor felvesszük a – ma már nem is feltétlenül fehér – tenisz felszerelést és játszunk egy kellemesen fárasztó szettet a barátokkal, kollégákkal vagy akár családtagokkal. Gyerekeknek is kellemes elfoglaltság lehet, amely egész életükre meghatározhatja a sport iránti szeretetüket.

Fotó: shutterstockk/ESB Professional

Ezt felismerve nyílt kiállítás a fehér galléros sportág múltjáról és érdekességeiről a budapesti Szép Juhászné Teniszklubban. A tenisz története másfél évszázadra nyúlik vissza. Alapítójának Walter Wingfield brit őrnagyot tekintik, aki 1874. február 23-án szabadalmaztatta a „lawn tennis” felszerelését és pályáját. Olyan népszerű lett ez a fajta sport, hogy három évvel később már megrendezték az első wimbledoni bajnokságot, amely azóta is nagy sikernek örvend. Magyarországon 1881-ben készült el az első teniszpálya, amely a Városligetben kapott helyet.

A tenisz történetéről szóló kiállításon olyan relikviák láthatók, mint a Viktoriánus korból származó fűnyírók, lovas hengerek. De a sport már akkor annyira megihlette a szerelmeseit, hogy készültek teniszes tematikájú porcelán dísztárgyak, sétapálcák, szivarvágók, pirítóstartók és egy ütőkkel-hálóval díszített, ebédhez hívó gong is. Ezek egy-egy példánya is megtekinthető a tárlaton, amely fél éven át látható az MTI közlése szerint.

Megszemlélhetjük azt az első magyar teniszkönyvet, amelyet Kertész János adta ki 1903-ban. Érdekesség a tárlaton egy krétarajz Cséry Katalinról, aki benevezett tenisz kategóriában az 1908-as olimpiára.