Életmód

Koncert a hallássérülteknek

Egyedülálló koncertet szervez az Óbudai Danubia Zenekar. Különleges embereket várnak ezekre az előadásokra, akik rendkívüli zeneszerző műveit hallgathatják meg.

Három koncertet tart az Óbudai Danubia Zenekar, amelyekre hallássérülteket várnak. Elsőként február 7-én, majd március 26-án és május 15-én zenélnek a zenekar tagjai a Budapest Music Centerben. A zenekarnak a különleges rendezvénnyel az a célja, hogy felhívja a figyelmet a sokakat érintő halláskárosodás problémájára.

Fotó: shutterstock/ Stokkete

A résztvevők ingyenesen vehetnek részt a koncerteken, csupán regisztrálniuk kell magukat. Az eseményen jeltolmács is jelen lesz és a világ legerősebb hallókészülékét is kipróbálhatják. A márciusi koncerten hallásvizsgálat is várja az érintetteket.

A műsort is úgy állították össze, hogy illő legyen az alkalomhoz. Ugyanis az 1770-ben született német zeneszerző, Ludwig van Beethoven műveit hallgathatják meg a koncert résztvevői. A zeneszerző ugyanis 25 évesen döbbent rá, hogy hallása egyre gyengébb, majd élete vége felé már teljesen süketen komponált. Belső, úgynevezett abszolút hallása segítette őt a művek összeállításában. – Ezért is szeretnék, ha az ő művein keresztül találkozhatnának a hallássérültek a klasszikus zenével – közölte Hámori Máté, a Danubia Zenekar művészeti vezetője az M1-en, akinek szavait az MTI idézte.

A műsoron szerepel az első és az ötödik szimfónia, Beethoven-nyitányok és kamaraművek is, az utolsó koncerten pedig jelen lesz vendégként a Nemzeti Énekkar kórusa is.

A zenekar minden éveben egy-egy zeneszerző műveit “járja körül” koncertjein. Idén azért esett Ludwig van Beethovenre a választás, mert a bécsi zeneszerző 250 éve született.