Csillagok

Ma ünnepli 53. születésnapját Laura Dern

A lehengerlően magabiztos, és mindig szexi színésznő, aki már egészen fiatalon levett a lábunkról David Lynch filmjében, ma ünnepli 53. születésnapját. Laura Dern máig megőrizte hamiskás báját és cinikus humorát, mellyel oly sok filmet tett kasszasikerré.

Laura Dern, Diane Ladd színésznő és Bruce Dern színész lányaként, 1967. február 10-én látta meg a napvilágot Los Angeles-ben, Kaliforniában.

Színészi vénáját már egészen kiskorában felfedezték szülei, így 1973-ban, amikor a kis Laura még csak 6 éves volt, egy komoly drámai szerepben próbálhatta ki magát édesanyja oldalán, az Olcsó Whiskey című darabban. Egy évvel később már a legendás rendező, Martin Scorsese filmjében, az Alice már nem lakik itt című drámában volt látható egy kisebb szerep erejéig.

Laura Dern (Fotó: Shutterstock)

1980-ban, nem sokkal miután betöltötte a tizenharmadik életévét, nagyobb szerepet kapott egy különleges, már-már művészfilm műfajú amerikai drámában, a Rókákben. A film, a felnőtté válás, illetve a tinédzserkor nehézkes időszakát mutatta be, Laura Dern pedig a szintén tinédzser Jodie Foster odalán játszott. 1982-ben a kislány átvehette élete első junior Golden Globe-díját, az úgynevezett Miss Golden Globe-ot.

Bár sok gyereksztár megsínyli a túl korán jött siker felelősségét, a nagy nyomás miatt, felnőttkorukra már nem képesek a szakmában maradni, Laura Dern karrierje nem törött meg, sőt egyre inkább ívelt fölfelé.

A Rókák című filmben való alakítása annyira meggyőző volt, hogy rögtön felfigyelt rá a szakma, így a forgatást követően szinte azonnal szerepet kapott, a Maszk című vígjátékban, majd a sokakat megrázó Kék bársony című David Lynch kultuszfilmben, melyben a színésznő megmutatta bájait. Bár már fitalon is keresett sztár volt, szüleihez hasonlóan ő is, a világhírű Lee Strasberg Theatre and Film Institute színészképző intézményben tanult, ahol sikeresen megszerezte diplomáját.

26 évesen már ő játszotta az egyik főszerepet, Ellie Sattlert a sci-fi-fantasy filmek csúcsának tartott Jurassic Parkban. Az Ez az életem című drámában, egy drogfüggő nőt alakított hatalmas sikerrel. Laura Dern számos filmben kapott nagyobb szerepet, mint az Októberi égbolt, a Nevem Sam, vagy az Island Empire.

1993-ban megkapta első Golden Globe-díját, a Zuhanás után című filmdráma női főszerepéért, amiben egy idegösszeroppanás szélén álló nőt alakít, aki megtudja, hogy pilóta férje egy próbarepülés során, életét vesztette. 2009-ben a legjobb epizódszereplő tv-film kategóriában nyert újabb Golden Globe-ot, az Újraszámlálás című filmért.

2012-ben kipróbálta magát a vígjáték-sorozatok világában is, ami annyira jól állt neki, hogy a Megvilágosultam című sorozatért elnyerte a legjobb színésznőnek járó harmadik Golden Globe-díját is.

2014-ben szerepelt a Csillagainkban a hiba című romantikus filmdrámában, 2017-ben a Star Wars moziban, illetve a Wilson című vígjátékban is láthattuk. Ugyanebben az évben jött ki a Hatalmas kis hazugságok lenyűgözően nagy sikerű sorozat első évada, melyben az öntudatos, karrierista anyukát, Renata Kleint alakította.

2018-ban A történet című filmdrámában Laura Jennifert alakítja, aki felkeresi azt a házaspárt a múltjából, akik gyerekként molesztálták egy lovas táborban. A film sokakat megrázott, bár díjat nem nyert.

A színésznőt legutóbb a Házassági történet című drámában láthattuk, Scarlett Johanson és Adam Driver odalán, amiért egy újabb Golden Globe-díjat nyert el a legjobb női mellékszereplő kategóriában, sőt magyar idő szerint hétfő hajnalban az Oscar-díjat is elnyerte! A legszebb születésnapi ajándék!

A színésznő összesen egyszer volt házas, 2005-ben feleségül ment Ben Harper zenészhez, akitől két gyermeke született Ellery Walker és Jaya, de 2013-ban elváltak útjaik. Két hosszabb párkapcsolata volt Nicholas Cage-dzsel és Billy Bob Thorntonnal is.