Életmód

Italok, amelyek álmodban segítenek fogyni

Hamarosan elérkezik az idő, amikor lekerülnek a nagykabátok. Itt az ideje elkezdni a bikini alak kialakítását és megszabadulni a téli “szigetelő párnáktól”. Íme az egyik legjobb módszer.

Ha most elkezded a fogyókúrát, tavasszal már biztosan bele férsz a vékonyabb ruháidba is. Ugyanakkor a fogyókúrának számtalan változata létezik. Fontos tudni, hogy csak az étkezés megváltozása bizony kevés. Feltétlenül kell hozzá a megfelelő mennyiségű mozgás is.

Fotó: shutterstock/Micolas

Ha szeretnéd még hatékonyabbá tenni a fogyókúrád, akkor vannak olyan italok, amelyeket érdemes este, lefekvés előtt meginni. Így éjszaka, amíg alszol, addig is tart a hatás. Már csak azért is, mert a megfelelő mennyiségű alvás szintén fontos ahhoz, hogy megszabadulj a felesleges kilóktól.

Az egyik ilyen ital a tej, akár hidegen, akár langyosan. Ez már csak a te ízlésedtől függ. Segíti, hogy békés legyen az éjszakád, mert tele van kalciummal és triptofánnal. Ezek segítenek a szervezetnek a melatonin termelésben, amely köztudottan a jó alváshoz szükséges.

A zsírégetést segíti az éjszaka folyamán, ha megiszol lefekvés előtt egy pohárnyi száz százalékos szőlőlevet. Antoxidáns hatása pedig a bőrödön is látszani fog.

Az is hozzájárulhat a fogyókúrádhoz, ha legurítasz lefekvés előtt egy kis kefirt. Mivel probiotikumban gazdag, így elősegíti az emésztést és a vitaminok, ásványi anyagok felszívódását. Ha nem vagy oda a kefirért, akkor natúr joghurtot is választhatsz.

Jót tesz az is, ha egy csésze kamillateát szürcsölsz el, mielőtt elalszol. Nem csak kisimítja a napközben összekuszálódott idegeidet, de segít a fogyásban is.