Szerelem

A legtöbben szexet remélnek a szerelmesek napján

Minden második ember meg azt reméli, hogy szexben lesz része február 14-én, a szerelmesek napján.

A Valentin nap varázsában még a pár nélküliek is reménykednek. A magyarok közel kétharmada szereti a Valentin napot, és tízből nyolcan meg is ajándékozzák párjukat valamilyen formában. A nők a hasukon keresztül próbálják lekenyerezni párjukat, míg a férfiak jellemzően virággal és édességgel lepik meg kedvesüket – ez derült ki a szallas.hu legfrissebb felméréséből.

Fotó: iStock.com/4 PM production

A Szallas.hu vendégek és szállásadók körében végzett friss kutatásában a szerelmesek napjával kapcsolatos hozzáállást és szokásokat vizsgálta. A válaszadók kétharmada leginkább apró ajándékkal kedveskedik párjának a szerelem ünnepén. „A kisebb értékű tárgyak is népszerűek ebben az időszakban, de az is gyakran előfordul, hogy az esti légyott részét képezi a meglepetés, így sokan valamilyen szexi aprósággal készülnek, például különlegesebb fehérneműt adnak vagy viselnek a szerelmesek ünnepén” – mondta Mészáros Judit, a Szallas.hu marketingmenedzsere.

Kiderült az is, hogy ajándék értékének nem tulajdonítunk nagy jelentőséget, az esti összebújásnak viszont igen. Általánosságban minden második válaszadó meg van győződve arról, hogy lesz egy kis romantika a hálószobában, sőt a hajadonok és nőtlenek 75 százaléka biztos a dolgában – derült ki a kutatásból.

Bár kisebbségben vannak, mégis akadnak olyanok, akik nem kedvelik, vagy egyenesen utálják a Valentin-napi felbolydulást. Egyesek szerint semmi szükség nincsen erre a mondvacsinált ünnepre. Mi azt mondjuk, hogy aki akar, azért ünnepeljen, vagy legalább szexeljen, dátumtól függetlenül.