Közélet

Kezdődik a riói karnevál

A Rio de Janeiróban évente megrendezett karneváli forgatagon idén a helyi lakosságot is beleszámítva hétmillióan ünnepelnek majd.

Mintegy 1,9 millió turistát várnak a pénteken kezdődő hatnapos riói karneválra – jelentette a brazil nemzeti hírügynökségre hivatkozva az MTI.

A Rio de Janeiróban évente megrendezett karneváli forgatagon idén a helyi lakosságot is beleszámítva hétmillióan ünnepelnek majd. A rendezvény várhatóan 4 milliárd reál (284 milliárd forint) bevételt hoz.

Fotó: Shutterstock

A helyi szállodák szövetségének közlése szerint az áltagos szobáknak már 89 százalékát lefoglalták, a legnépszerűbb szálláshelyeken, a tengerparti zónában 95 százalékukat.

A karneválra szállást foglaló vendégek 77 százaléka Brazília más régióiból érkezik, a külföldiek közül a legtöbben Argentínából és Chiléből utaznak Rióba.

A parádén a látványos jelmezek mellett a szamba is főszerepet kap, hiszen ilyenkor mérik össze tudásukat a legjobb szambaiskolák táncosai a brazil farsang főutcáján, a több mint másfél kilométeres Sambadronon. A szambaversenyre benevezett táncosok a karnevál előtt több hónappal kezdik a felkészülést. A karneválra mintegy háromszázezer turista érkezik rendszeresen, akik a drága jegyeket is csak hatalmas “harcok” árán tudják megszerezni.

A február 21. és 26. közötti karneváli szezon alatt négy nagy üdülőhajó mintegy 12 ezer vendéggel horgonyoz majd a város kikötőjében.