Kultúra

Közös éneklésre hívja a magyarokat a Kossuth-díjas művész

A Nemzeti Összetartozás Napjára, 2020. június 4-ére a Kossuth-díjas, énekes, zenész, zeneszerző Szarka Tamás közös éneklésre hívja a világ magyar közösségeit.

Szarka Tamás dalait régóta dúdolja a közönség, zenéje és szövegei mindig különlegesek. 40 éve áll színpadon, az elmúlt évtizedek alatt több mint 300 dalt szerzett – a 35 éves Ghymes Együttes működése alatt eddig 27 önálló albumot jelentettek meg. Egész estés zenés színházi darabjait mindig siker koronázta (A cigánytábor az égbe megy, Vérnász, Benyovszky, Dózsa, Mária). Az Éden földön című művét 2015. szeptember 25-én mutatta be a Nemzeti Színház és az eltelt időszakban húszezren nézték meg az előadást. De Szarka Tamás nevéhez fűződik az Üvegtigris 2. filmzenéje is, amit Rudolf Péter felkérésére komponált.

Fotó: Horváth Edit

A sokoldalú művész most arra buzdít mindenkit, hogy ünnepeljük a nemzeti összetartozásunk napját idén is. Június 4-e az a nap, amikor 2019-ben 11 órakor, Budapesten a Kossuth téren több mint ötezer gyerek részvételével énekelte el Szarka Tamás a Kézfogást, a magyar összetartozás himnuszát.

Ezzel egyidőben a határainkon innen és túl több száz településen szólt ez a dal. A közös éneklést – immár hagyományként – idén is megtartják. A hazájuktól elszakított magyarokat az összetartozásba vetett hit tartja össze, és ez egyben megmaradásuk záloga is. A külhoni magyarság megőrizte nyelvét, kultúráját, nemzetéhez való ragaszkodását.

A felhíváshoz itt lehet csatlakozni, a cél az, hogy június 4-én rengetegen énekeljék a Kézfogást, és érezzék az összetartozás erejét.