Gyereknevelés

Egy klub, ahol az autista gyerekek barátokat találnak

A Csudibogár Club minden autizmussal élő gyermek és fiatal számára szeretne lehetőséget nyújtani arra, hogy megtalálja önmagát, megtalálja azokat, akik hozzá hasonlóak és barátokra leljenek egymás között.

Bár az autisták sokszor nehezen teremtenek kapcsolatot, barátságra, barátokra ők is vágynak. A 13 éves, autista Buday Bence egyik nap azzal fordult az édesanyjához, hogy mindennél jobban vágyik arra, hogy neki is legyenek barátai. Mit tehet ilyenkor egy szerető szülő? Minden energiáját összeszedi és létrehoz egy klubot, ahol az autista gyerekek egymásra találhatnak.

2019. június 20-a volt a fordulópont a Club életében. Onnantól kezdve havonta szerveznek találkozókat autizmussal élő gyerekek számára. Az a céljuk, hogy egy különleges közösséget építsenek, ahol nem csak a gyerekek, de a szülők is segítséget kaphatnak. A havonta megrendezésre kerülő Csudibogár Club eseményt egy állandó 20-30 gyerekből álló kis közösség várja, akik most februárban még farsangot is tartottak.

A Csudibogarak nemrég egy különleges fotózáson is részt vettek. Az alapötletet egy nemzetközi társadalmi célú kampány indította el, ahol autizmussal élő gyerekek szuperhősöknek öltöztek be. Mivel a Club üzenete az, hogy mindenkit olyannak fogadjunk el amilyen, és pont az a lényeg, hogy önmaguk lehessenek a gyerekek, így a fotózáson mindenki saját magát adta, jelmez nélkül, de egy trendi szettben.

Bence egyébként egy végtelenül kedves, nyitott kisfiú, aki kendőzetlen őszinteséggel beszél magáról. „Autizmus spektrumzavarom van, picit más vagyok, mint az átlag tinédzser. Sok mindenben segítségre szorulok, de több különleges képességem is van. Anyukám szerint a világon a legszebb és legokosabb fiú vagyok, de nehéz elviselni amikor bepánikolok és éles hangon beszélek. Valamelyik dolgot máshogy gondolom, mint a többi ember. Például ha vitatkozom rendes hangon, akkor én azt hiszem, hogy nem vitatkozom, hanem magyarázok. Valamikor nincs igazam, de én mégis azt hiszem. Sokszor a nehéz logikai feladatokat is meg tudom csinálni, mert máshogy látok rá a dolgokra. Imádok táncolni és rajzolni” – mesélte a kisfiú, aki kitalálta és megrajzolta a Csudibogár Club logóját is.

Bence és édesanyja, Tímea, aki fiának barátokat akart szerezni

A havi foglalkozásoknak a Premier Kultcafé adott helyett, és a klub társadalmi élete tavasszal sem pihen: most azon dolgoznak, hogy legyen egy saját zeneszámuk, és abban biztosak lehetünk, hogy amit kitalálnak, azt meg is valósítják.