Kultúra

Széchenyi élete a Dunán

Széchenyi István életét követhetjük végig ma, március 15-én a Duna Tv-n, 19:45-től.

A film története 1820 és 1860 között játszódik a Habsburg Monarchiában, és egy különleges szellemi képességekkel és anyagi háttérrel született, magyar arisztokrata életét mutatja be, Széchenyi Istvánét, akit az utókor „a legnagyobb magyar” címmel illetett.

A filmben olyan magyar színészeket láthatunk, mint Eperjes Károly, Széchenyi szerepében, Nagy Ervin, Kossuth Lajost alakítja, de feltűnik a vásznon Cserhalmi György, Sinkó László, Darvas Iván is. A filmet Bereményi Géza rendezte és már 18 éves a mű, 2002-ben mutatták be.

A Hídember

Fotó: Médiaklikk

A Napóleon bukása utáni években az ifjú Széchenyi gróf könnyelműen elcsábítja bátyja feleségét, és az ezt követő botrány tönkreteszi tiszti karrierjét. A megszégyenített asszony hirtelen halála végzetesen megváltoztatja a léha fiatalembert, aki azon túl a felelősség megszállottja lesz, és nagy művek létrehozásával akar úrrá lenni sorsán. Egy nagyszabású barátság és egy különös, minden akadályokon felülemelkedő újabb szerelem segítségével a gróf a korszak híres politikusa lesz, a magyar ellenzék vezére – és ezzel szándékai és neveltetése ellenére a Habsburgok ellenfele. Felelősnek érezvén magát az elszabadult társadalmi indulatokért, az engesztelődést akarja szolgálni. Egy híd építésébe kezd a Dunán, mely a Nyugat és a Kelet közötti kapcsolat jelképe lenne a korabeli Európában. Hírneve és befolyása olyan méreteket ölt, hogy amikor az 1848-as forradalmak alapjaiban rázkódtatják meg a Monarchiát, beleőrül az önvádba. Amíg elborult elmével vegetál egy Bécs melletti magánszanatóriumban, rémlátomásai valóra válnak: a Monarchia különös kegyetlenséggel torolja meg a magyar provincia lázadását. Barátait kivégzik, és az engedetlen ország az övéhez hasonló apátiába süllyed. Ekkor a már öreg gróf csodás hirtelenséggel, visszanyerve régi képességeit és energiáját, úgy dönt, hogy felrázza hazáját és egy utolsó, nagy játszmába kezd a Birodalommal.

Mi? Mikor? Hol? A Hídember, március 15-én, 19:45-től a Dunán.

Forgatókönyvíró: Can Togay, Bereményi Géza
Zene: Másik János
Operatőr: Kardos Sándor
Rendezte: Bereményi Géza

Szereplők:
Eperjes Károly (Széchenyi István)
Irina Latchina (Crescence)
Darvas Iván (Metternich)
Cserhalmi György (Wesselényi Miklós)
Nagy Ervin (Kossuth Lajos)
Sinkó László (Zichy gróf)
Can Togay (Batthyány Lajos)
Irina Lachina
Kováts Adél
Marius Bodochi
Derzsi János