Gyereknevelés

Új külsőt kaptak a forgó paripák

Új és felújított játékokkal várja a látogatókat az ország egyetlen, idén 60 éves vidámparkja a debreceni Nagyerdőben .

Számos új játékelem mellett a dízelmozdony vontatta kisvasút és a lovasforgó, bár felújítva, de ugyanúgy várja a szórakozni vágyókat, mint 60 évvel ezelőtt. A saját forrásból finanszírozott fejlesztéssel a gyerekek igénybe vehetik a négyállású bungee trambulint, és még az idei jubileumi évben több meglepetés játékot is átadnak a parkban, amely jelenleg 22 játékelemmel várja látogatóit.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az elmúlt öv évben folyamatosan növekszik a látogatók száma: tavaly már több mint 150 ezren keresték fel a parkot, amely a jelenleg 14,5 hektáros látogatóterülethez képest még idén további 4,5 hektárral bővül.

A vidámpark először 1960. május 1-jén nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, és azóta folyamatosan működik és az év 180 napján várja látogatóit.

A kormány által kihirdetett veszélyhezet miatt azonban itt is korlátozzák a létesítmény területén tartózkodók számát, egyszerre nem lehetnek a területen 500 főnél többen!