×

Csillagok

A Doktor Szöszi színésznője betöltötte a 44-et

Az Oscar-díjas és Golden Globe-díjas amerikai színésznőnek ennek a filmvígjátéknak a főszerepe hozta meg az átütő sikert. Reese Witherspoon ma ünnepli születésnapját.

A New Orleansban született Witherspoon kiskorában élt négy évig Wiesbadenben, Németországban, ahol édesapja az amerikai hadsereg tagjaként dolgozott. Nashville-ben végezte el a Harpeth Hall School magániskolát, ahová csak lányok jártak, és ahol Witherspoon pompomlány is volt. Ezt követően a kaliforniai Stanford Egyetem hallgatója volt, angol irodalom szakon. Egy év elvégzése után otthagyta az egyetemet, hogy megvalósítsa színészi karrierjét.

Reese Witherspoon (Fotó: Shutterstock)

Első szerepét a Vadvirágok című tévéfilmben kapta, melyet Diane Keaton rendezett, és amelyben Patricia Arquette partnere volt. 15 évesen megkapta a főszerepet a Holdemberben, alakításáért egyből Young Artist Awardra jelölték a fiatal színésznő kategóriában. Azóta figyelemreméltó karriert futott be, vígjátéki és drámai szerepekben egyaránt feltűnt.

A Holdember sikerét követően további főszerepek vártak rá, játszott a Desperate Choices: To Save My Child címet viselő, televízió számára készített produkcióban, majd a következő évben a CBS minisorozatában, a Texasi krónikák: A vad vidékben volt látható. Szerepelt a Rettegés című thrillerben Mark Wahlberg és Alyssa Milano oldalán. Később a hasonló műfajú Pokolsztrádában tűnt fel, Kiefer Sutherland és Brooke Shields partnereként. 1998-ban a Pleasanvtille következett, melyben Tobey Maguire-rel játszott.

Láthattuk a Kegyetlen játékokban, későbbi férje, Ryan Phillippe és Sarah Michelle Gellar mellett. Ugyanebben az évben Tracy Flicket, a középiskolai eminens diáklányt keltette életre a Gimibosziban, első igazi főszerepében. Vendégszerepelt a Jóbarátok hatodik évadában, mint Jill, Rachel Green húga.

Az igazi áttörést azonban a 2001-es Doktor Szöszi főszerepe hozta meg a színésznő számára, a média „az új Meg Ryanként” kezdte emlegetni. A film sikerét követően Witherspoon többféle szerepben is feltűnt. 2003-ban készült el a Doktor Szöszi 2., amelyért Witherspoon 15 millió dolláros gázsit vehetett fel, ezzel pedig Hollywood egyik legjobban fizetett színésznőjévé vált.

A következő években játszott A nyughatatlanban, amely szerep meghozta számára az Oscar-díjat a legjobb női főszereplő kategóriában, a Kiadatásban, Meryl Streep, Alan Arkin, Peter Sarsgaard és Jake Gyllenhaal partnereként, a Szörnyek az űrlények ellenben, a Holtodiglaban és a Csábítunk és védünkben.

Reese Witherspoon (Fotó: Shutterstock)

Legutóbb a The morning show című sorozatban láthattuk Jennifer Anistonnal. Az első évad nagy sikere után elkezdték forgatni a másodikat is, ez azonban most a járványügyi helyzetre való tekintettel leállt. A hírt közlő Hollywood Reporter nem tud betegről a stábban, inkább csak elővigyázatosságról van szó.

1999-en házasodott össze a Cruel Intentions (Kegyetlen játékok) sztárjával, Ryan Phillippe-pel. Két gyermekük született, Ava és Deacon. 2008 októberében kimondták a válást. 2011-ben ment újra férjhez a magyar származású Jim Tothhoz, akitől megszületett harmadik gyermeke is.