Környezetünk

Ebben az országban már tilos kutyát sétáltatni a koronavírus miatt

Március végén három hétre tiltották be a kutyasétáltatást ennek az országnak az illetékesei.

Ahogy nekünk, embereknek megvannak a magunk szükségletei, úgy a háziállatainknak is – a lakásban tartott kutyákat például rendszeresen le kell vinnünk sétálni. Az új koronavírus helyzet miatt viszont néhány országban már korlátozni kellett ezt a tevékenységet, sőt, Dél-Afrikában már tilos a kutyasétáltatás.

Kutyát sétáltatni tilos. (Fotó: Shutterstock)

A döntést az ország rendőrminisztere, Bheki Cele március végén közölte egy sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy aki mindenképp le akarja vinni négylábú társát, az legfeljebb a saját háza körül sétáltathatja, másfelé nem viheti.

A koronavírus miatti szigorítások jegyében Dél-Afrikában kocogni sem lehet már eljárni. Az emberek csak a legszükségesebb dolgok beszerzése miatt mehetnek ki, mint például élelmiszer vagy gyógyszerek, de ebbe nem tartozik bele a dohányáru vagy az alkohol. A rendőrminiszter tájékoztatása szerint, ha valakit azon kapnak, hogy alkohollal távozik a boltból, abból bizony az illetőnek komoly gondja lehet…

Európában más a helyzet
Magyarországon kijárási korlátozás van érvényben, de ez nem érinti a kutyasétáltatást: kedvencünkkel továbbra is elhagyhatjuk a lakóhelyünk környékét. A csoportosulásokat viszont kerülni kell. Szomszédaink, a szlovének viszont már szigorítottak a szabályokon: ott egyedül lehet sportolni, a szabadban tartózkodni és kutyát sétáltani is.

A járvány által erősen sújtott Spanyolországban továbbra is bárki elviheti egy körre négylábú társát, viszont tilos bérbe adni a kutyákat olyanoknak, akik csak arra használnák fel az ebeket, hogy végre kijussanak egy kis friss levegőt szívni. A Reuters úgy tudja, egy ottani férfi a Facebookon próbálta folyamatosan bérbe adni a kutyáit, ezért szankciókra számíthat.