Mobiltelefonunk az egyik leggyakrabban fogdosott használati tárgyunk – ebből adódóan valószínűleg a legszennyezettebb is. Ezért a jelenlegi koronavírus-veszélyhelyzetben kis kütyüink rendszeres tisztítására fokozottan érdemes odafigyelni.
Fotó: shutterstock/GBALLGIGGSPHOTO
A szakemberek napi többszöri fertőtlenítést javasolnak, szerintük minden használat előtt töröljük át őket alkoholos törlőkendővel, vagy spricceljünk rájuk legalább 70 százalékos alkoholt, illetve akkor is fertőtlenítsük mobilunkat, amikor kemény felületről, mondjuk az asztalról újra kézbe vesszük.
De pontosan hogyan, mivel törölgethetjük át okostelefonjainkat, hogy tényleg tiszták legyenek – kímélve a készüléket és annak kijelzőjét is? Van-e különbség az Android és az iPhone tisztításában?
Így fertőtlenítsd az iPhone-odat
Az Apple nemrég finomított álláspontján, ami az általuk gyártott okostelefonok fertőtlenítését illeti: ők a kütyük 70 százalékos izopropil alkoholos törlőkendővel vagy Clorox fertőtlenítőkendővel történő áttörlését javasolják. Ha nincs ilyesmid otthon, megteszi egy szemüvegtörlő kendő és egy kis langyos szappanos víz is. A kendőt alaposan csavard ki, mielőtt áttörlöd vele a kijelzőt. Arra is ügyelj, hogy ne használj hipót, sem pedig krémes állagú tisztítószereket, mert ezek eltömíthetik az apró nyílásokat, és rosszabb esetben a telefonod is elromolhat a végén.
Mi a helyzet az androidos telefonokkal?
Az androidos okostelefonoknál annyival összetettebb a helyzet, hogy több cég is gyárt ilyeneket. És ahány márka, annyiféle tisztítási módot javasolnak. A nálunk is népszerű Samsungoknál például bejöhet a fent említett izopropil alkohol vagy az etanol, de a gyártó szerint ezeket soha nem ajánlott magára a kütyüre önteni, hanem inkább pár cseppet csepegtessünk egy mikroszálas törlőkendőre, amivel utána áttörölhetjük a készüléket.
Magyar találmány
Talán már te is hallottál róla, hogy egy magyar vállalat továbbfejlesztette már meglévő találmányát, és Debrecenben már el is kezdték új nanotechnológiás törlőkendőik gyártását. Ennek a használatával az okostelefonok apró karcolásainak mélyedéseit is hatékonyan lehet fertőtleníteni, 96 százalékos antibakteriális hatás érhető el.







