Csillagok

47 lett a Csak szex és más semmi színésznője

Születésnapját ünnepli Schell Judit Jászai Mari díjas színésznő, akit többe között az Állítsátok meg Terézanyut! és a Csak szex és más semmi című filmekből ismer a közönség.

Schell Judit 1973. április 16.-án született Debrecenben. Édesapja versenyszerűen tornázott, majd később a Debreceni Csokonai Színház táncosa lett. Szülei válását követően évekig Barbinek Péter volt a nevelőapja.

Schell Judit a Zimmer Feri 2 című film forgatásának szünetében. MTI Fotó: Manek Attila

3 évesen kezdett el sportolni, majd sporttagozatos iskolába is járt. Eleinte táncosnőnek készült, de a középiskolában végül a színészet mellett döntött. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1995-ben végezte el Kapás Dezső és Horvai István osztályában. Osztálytársai között volt Marozsán Erika, Kamarás Iván, Hajdú István, Fekete Ernő és Kéri Kitty is. A főiskola után a Radnóti Miklós Színház művészeként kezdte a pályát, ahol 8 évet töltött el.

2003 tavaszán Jordán Tamás hívására a Nemzeti Színházba szerződött. 2004-ben szerepelt az Állítságtok meg Terézanyut! című filmben, de az igazi sikert élete első filmes főszerepe, a 2005-ös Csak szex és más semmi hozta meg számára. Ez utóbbi filme a közönségsiker mellett szakmai hírnevet is jelentett számára.

2006-ban a Konyec- Az utolsó csekk a pohárban című filmben, 2008-ban Till Attila Pánik című filmdrámájában, 2010-ben pedig a Zimmer Feri 2-ben játszott. Majd szerepet kapott a 2016. és 2019. között futó televíziós sorozatban, a Csak színház és más semmiben. Majd a Brazilok és a Terápia című filmek következtek. Tavaly mutatták be Nagy Zoltán Szép csendben című játékfilmjét, melyben a főszereplő édesanyját, Krisztinát alakította.

Schell Judit Alinda szerepében a Csak színház és más semmi című tévésorozata második évadának forgatásán. MTI Fotó: Kallos Bea

2018- ban felkérték a Thália Színház művészeti vezetőjének. Hangját adja többek között két közismert televíziós sorozat szereplőjének is, a Csillagkapuban és az Ügyvédekben.

1993-ban még csak húsz éves volt, amikor megszületett első gyermeke. A házasság azonban nem tartott sokáig. 2004-ben a Merlin Színházban megismerkedett a színész Schmied Zoltánnal, akivel azóta is boldog kapcsolatban él. 2008-ban megszületett a pár első, Schell Judit második gyermeke, Boldizsár. 2012-ben pedig egy lány gyermeknek adott életet.