Szerelem

Már heti két szeretkezés is teljesen megváltoztat

A szex pozitív mellékhatásait számos kutatás tanulmányozta már, és minden eredmény egyre pontosabb képet ad arról, hogy mennyi az ideális száma a szeretkezéseknek.

Bár, ha ti mindennap csinálni akarjátok, kívánjátok egymást és lehetőségetek van rá, akkor bizony szexeljetek mindennap, és semmilyen kutatás ne befolyásoljon ebben. Ha azonban akadnak gondok, és azon morfondíroztál, hogy mennyi lehet a normális, akkor most eláruljuk…

Fotó: iStock.com/ Kichigin

Kutatások szerint már heti két szeretkezés is erősíti az immunrendszert, növeli a boldogságérzetet és fokozza a kötődést. De kiderült, többek között az is, hogy a heti két szex segít megőrizni a bőr fiatalosságát, rugalmasságát, sőt állítólag még a fejfájás és az ízületi fájdalmak csökkentéséhez is hozzájárul.

A pennsylvaniai Wilkes Egyetem szakértői kutatásuk során azt állapították meg, hogy azoknak az alanyoknak, akik rendszeresen legalább heti egy-két alkalommal szeretkeztek, 30 százalékkal magasabb volt az Immunglobulin A-szintjük az átlagnál. Ezek olyan fehérjemolekulák, ellenanyagok, melyeket az immunrendszer termel azért, hogy semlegesíteni tudja a szervezetbe került idegen, káros anyagokat.

Ráadásul a szeretkezés csökkenti a stresszhormonok szintjét, és felpörgeti az endorfintermelést, ezáltal pedig nem csupán az öröm és a boldogság érzetét adja, de segít a stressz okozta káros mellékhatások csökkentésében is. Így hát nincs mese, a heti két szex nem csak a kapcsolatotok érdekében szükséges, hanem a testi-lelki egészségért is. Mostmár ezzel is érvelhetsz a párodnak, ha esetleg ő a fáradtságra hivatkozna…