×

Gyereknevelés

Folytatódik a védőoltások beadása a hetedik osztályos tanulóknak

Azok a a hetedik osztályos tanulók kapják meg a védőoltásokat, akik a járványügyi helyzet miatt tavasszal a Hepatitis B vírus elleni vakcina, illetve a HPV oltás második adagját nem kapták meg.

A tavaszi kampányoltások közül a kötelező, Hepatitis B vírus elleni vakcinából az őszi első adagot 98 ezer tanuló kapta meg, a másodikat azonban márciusban csak 20 ezer diáknak tudták beadni a járványügyi helyzet miatt. Az oltásból kimaradt diákoknak május 25. és június 12. között pótolják az oltást.

Folytatódnak a védőoltások beadása (Fotó: Shutterstock)

Ugyanebben az időszakban kapja meg a HPV (humán papillomavírus) elleni védőoltás áprilisban elmaradt második adagját az a mintegy 41 ezer 7. osztályos lány, akinek a szülei igényelték ezt az oltást.

Az oltások beadásáról pontos információt kapnak mind az iskolák, mind pedig a szülők. Fontos, hogy még ebben az időszakban minden érintett tanuló megkapja ezeket a védőoltásokat, így arra kérik a szülőket, gondoskodjanak arról, hogy gyerekük megjelenjen az oltás megadott időpontjában. Az oltások beadása során is fokozottan ügyelnek a járványügyi szabályok betartására.

Korábban a Népszava még arról írt, hogy míg az életkorhoz kötött kötelező védőoltások beadása a szokásos rendben zajlott, a kampányoltásokra a koronavírus-járványt követően kerül majd sor. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a napilap érdeklődésére április végén azt közölte, hogy vélhetően a következő tanévre csúszik a hetedikes lányok HPV (humán papillomavírus) elleni kampányoltásának második adagja.