Csillagok

A magyar filmes, aki amerikai filmrendező lett

Százhuszonöt éve, 1895. június 3-án született Korda Zoltán filmrendező, producer, az angol filmipar kiemelkedő alakjainak számító Korda fivérek egyike, a négy Oscar-díjra jelölt A dzsungel könyve alkotója.

Kellner Zoltán néven született a Túrkeve melletti Pusztatúrpásztón, apja a Salgó-földbirtok intézője, édesanyja híres szépség volt. A családfő korai halála után anyjával és testvéreivel Kecskemétre költöztek nagyapjukhoz, ahol szerény körülmények között éltek.

Budapest, 1940-es évek
A Korda testvérek: Korda Zoltán filmrendező, Korda Sándor filmrendező és Korda Vince díszlettervező. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen.
MTI Fotó – Reprodukció

Középiskolás Sándor bátyja Pesten próbált újságíróként boldogulni, de kora miatt elvileg nem publikálhatott volna, így cikkeit a katolikus liturgia szövegét idéző Sursum Corda (Emeljük fel szívünket) álnéven jegyezte. Nevét így ismerték meg, s a latinos írásmódot elvetve a fivérek később Korda néven váltak világhírűvé a filmiparban.

Zoltán iskoláit Kecskeméten, majd Budapesten végezte, az első világháborúban katonai szolgálatot teljesített. 1917-től a bátyja tulajdonában álló Corvin filmgyárban dolgozott, neve először 1918-ban Pásztory M. Miklós társrendezőjeként szerepelt a Károly-bakák című alkotásban. Első önálló filmjét A csodagyerek címen 1920-ban forgatta, majd külföldre távozott.

Bécsben operatőrként és forgatókönyvíróként alkalmazták, Berlinben az UFA filmvállalat rendezője lett. Az 1930-as évek elején költözött Angliába, ahol testvére ekkor teremtette meg a semmiből az angol filmipart a London melletti Denhamben. A London Filmnél együtt dolgozott a három Korda-testvér, állandó munkatársuknak számított Rózsa Miklós zeneszerző és Bíró Lajos forgatókönyvíró.

A harmincas években Korda Zoltán Angliában több nagysikerű kalandos-egzotikus filmet forgatott, köztük a maga korában igen népszerű és termékeny Edgar Wallace afrikai témájú művei alapján a Sanders, a folyam ura (Bosambo) című filmet, amelyben a főszerepet az akkor Angliában élő fekete énekes-színész Paul Robeson alakította. Az Indiában forgatott Elefántfiú a Dzsungel könyve egyik legvarázslatosabb elbeszéléséből, a Kis Tumáj és az elefántok táncából készült (az alkotásért Korda a velencei filmfesztiválon rendezői díjat kapott Robert J. Flahertyvel közösen), A négy toll Egyiptomban és Szudánban játszódó történelmi filmdráma.

Korda Zoltán (Fotó: wikimedia.org)

1940-ben a Korda fivérek irányításával készült az Ezeregyéjszaka varázslatos világát idéző A bagdadi tolvaj, amelyet minden idők egyik legjobb mesefilmjének tartanak. A három Oscar-díjat – köztük a látványért Korda Vince – begyűjtő alkotás akkor forradalminak számító trükkfelvételekkel és nagyszabású díszleteivel nyűgözte le a közönséget, állítólag kisfiúként George Lucas is látta, és sokat merített élményeiből a Csillagok háborúja elkészítésekor.

Korda Zoltán 1940-től egy évtizeden át Hollywoodban dolgozott (itt fejezték be A bagdadi tolvajt is), az álomgyárban készítette 1942-ben Kipling műve alapján a négy Oscar-díjra jelölt A dzsungel könyvét. Bár az indiai őserdőt stúdióban építették föl, a hatás tökéletesre sikeredett: az alkotás azóta is számtalan felújítást ért meg. 1943-ban más műfajban is kipróbálta magát: Humphrey Bogart főszereplésével forgatta a második világháborús Szaharát. A filmet három Oscar-díjra jelölték, s bár végül egyet sem nyert, a kor egyik legjobb háborús filmjének nevezték. 1947-ben Gregory Peckkel Hemingway írása alapján készítette A Macomber-ügy című melodrámát.

1950-ben tért vissza Angliába, ezután készítette az apartheid problémáját középpontba állító és a brit filmakadémia legjobb filmnek járó díját elnyerő Kiáltsd, ez kedves vidék!-et, amelynek egyik főszerepét a fiatal Sidney Poitier kapta. Utolsó rendezése Terence Younggal közösen a Vihar a Nílus felett volt 1955-ben. Pályafutása végén ismét Amerikába költözött, de már nem dolgozott, 1961. október 13-án Beverly Hills-ben halt meg. Mindkét felesége – Szokollay Olly és Joan Gardner – színésznő volt, David fia szinten a filmes szakmát választotta.

Korda Zoltán emléke előtt tisztelgett a 2010. évi miskolci nemzetközi filmfesztivál, az etyeki Korda Filmparkban emlékkiállítás látható a világhírűvé vált Korda fivérek életéről és munkásságáról.