Kultúra

Újra látogatható a Tolnay Klári Emlékház

Megújított kiállítással júniustól újra látogatható a Tolnay Klári Emlékház Mohorán. Júniusban képzőművészek csoportos kiállítását rendezik majd meg.

A Nógrád megyei Mohorán, a színésznő gyermekéveinek helyszínén Tolnay Klári (1914-1998) pályafutását, privát életének pillanatait megörökítő fotóanyag, jelmezei és a fotók mellett helyet kaptak személyes tárgyai is, mint munkakönyve, vezetői engedélye, két Kossuth-díja vagy vígszínházi öltözőasztala.

Tolnay Klári kétszeres Kossuth-díjas színművész otthonában 1984-ben. MTI Fotó: H. Szabó Sándor

Kifestették a ház szobáit, rendszerezték a fényképeket és átrendezték a tárlatot; a korábbi 400 helyett – a több mint ezer darabos gyűjteményből – 450 fotót mutatnak be Tolnay Klári életéből.
Balla István, az emlékház vezetője az MTI-nek elmondta: júniusban képzőművészek csoportos kiállítását rendezik majd meg, szeptemberben pedig azt ünneplik, hogy húszéves lesz az emlékház.

Az emlékházban láthatók színházi előadásokat idéző kosztümjei, első kiscipője vagy a legutolsó színpadi lábbelije csakúgy, mint a család egykori zongorája, amit meg is szólaltatnak a mohorai ünnepségeken.